Művésztársaság… A kultúra aranykorát de legalábbis a békés Monarchia-beli időket idézi a kifejezés: hosszú kávéházi beszélgetéseket életről, művészetről, filozófiáról, műveket, amelyeknek van közönsége, és közösséget, amelynek van művészete. A valóság persze napjainkban egészen más, hiszen a kulturális kormányzat a minimumára csökkentette a művésztársaságok támogatását, olyannyira, hogy azoknak már a meghívó kinyomtatására sincs pénzük. Mindenesetre a kortárs magyar művészet meghatározó tényezőivé váltak a művésztársaságok, amelyekből ma már több mint harminc működik. Néhányuk már kerek évfordulót is ünnepelhet. Közéjük tartozik az Art 9 Ferencvárosi Művészek Társasága, amely a Ferencvárosi Pincetárlat termében rendezett csoportos kiállítással ünnepli megalakulása tizedik évfordulóját.
A jubileumi tárlaton szereplő művek azt bizonyítják, hogy az Art 9 majdnem negyven tagja valóban a minőség jegyében szerveződött közösségé – miközben műfajilag, generációs szempontból igen sokszínű. A magyar művészet konstruktív hagyományai a festményekben éppen úgy jelen vannak, mint a plasztikákban, de megtalálhatók a lírai-expresszív törekvések is, a hagyományos, ábrázolótendenciák éppen úgy folytatókra lelnek, mint a szín, a forma, a kompozíció belső értékeire koncentráló törekvések.
Raúlhoz hasonlítják, „betegnek” tartják – íme, a Real Madrid legújabb csodafegyvere
