Újra kell tárgyalni a mentés és a betegszállítás rendjét a Fidesz szerint, mert jelenleg káosz van e területen. – Nagyon sürgősen változtatni kell. Tájékoztatni kell a háziorvosokat és az egészségügyi szakmát arról, hogy mely területen ki végzi a szállításokat – mondta Horváth Zsolt. Az ellenzéki párt egészségügyi kabinetjének helyettes vezetője szerint ráadásul a mostani rendszer drágább, nehezebben kezelhető, és nem jó sem a betegeknek, sem a mentőknek, sem a magán-betegszállítóknak. Utóbbiakról szólva Horváth elmondta, az első tapasztalatok szerint munkájuk mintegy harminc százalékkal több lett, miközben az Országos Mentőszolgálat költségvetése csökkent.
Ismert, komoly zavarok jelentkeztek a betegszállításban, január 1-jétől ugyanis már nem csak az Országos Mentőszolgálat látja el ezt a feladatot. A háziorvosok többsége még nem kapott megfelelő tájékoztatást arról, hogy mely cégek is végzik ezt a feladatot, de van olyan megye is, ahol nincs elegendő kocsi a feladatra.
Békés megyében például három szervezet összesen tizenegy kocsija végzi a betegszállítást január elsejétől. Akihez a túlterheltség miatt nem ér el az ingyenes szolgáltatás, az pénzért próbálkozhat magáncégeknél. Az OEP által kijelölt cégek nem képesek ellátni minden feladatot, korábban ugyanis a megyében futó negyvenegy mentőautó közül közel harminc vett részt ebben a munkában.
Trump lépése újabb fordulatot hoz a háborúban
