Hazánk 2011-re úgy fog kinézni, hogy mindössze 7-8 millió embernek lesz egészségügyi biztosítása, kétmillió embert pedig nem fognak a pénztárak fogadni – ecsetelte megkeresésünkre Kávássy Pál a kormánypártok által megszavazott új egészségbiztosítási törvény várható hatásait. A Civil Jogász Bizottság orvos-jogász tagja a nyugellátási rendszer kapcsán előbb emlékeztetett arra, hogy az 1997. évi törvénnyel osztották két részre az addig egységesen a társadalombiztosítási rendszerhez tartozó egészség- és nyugdíjbiztosítást. – Ezután a fiatalabbaknak kötelezővé tették, hogy belépjenek a magánnyugdíjpénztárak valamelyikébe, míg a negyvenéves kor körül lévőknek csak ajánlották. A magán-nyugdíjpénztári tagság azonban csak azoknak előnyös, akik minimum húszévnyi előtakarékossági viszonnyal rendelkeznek – fogalmazott Kávássy Pál. Hozzátette: a magánbiztosítók esetében nincs kompenzációs lehetőség arra az esetre, ha a cég csődbe megy. Akkor csak annyit mondanak: sajnáljuk, rosszul választottál. Ez társadalmi tragédiához is vezethet. Baljós előjel, hogy a 2007 után magánnyugdíjpénztárból nyugdíjba vonulók 8-10 százalékkal kevesebb nyugdíjra számíthatnak, mintha az állami biztosítónál maradtak volna.
Kávássy Pál felhívta a figyelmet a kormány által emlegetett holland biztosítói modell kapcsán arra: ott a kockázatkiegyenlítő alap három év alatt annyi pénzt emésztett fel, mint amennyi a hazai éves összkiadás. Emlékezetes, a magánnyugdíjpénztárak magyarországi megjelenésével számtalan visszaélés látott napvilágot. Ezen esetek többségénél az adatszolgáltatással, számvitellel, hozamszámítással sértettek jogszabályt.
Heves viharok sújtják Európát + videó
