Horn Gyula kormányának két vezető köztisztviselője ellen hivatali visszaélés gyanújával az Országos Rendőr-főkapitányság Központi Bűnüldözési Igazgatóságának gazdaságvédelmi főosztályán a pénzintézeti és pénzmosás elleni osztálynál rendeltek el műveleti anyaggyűjtést az illegális olajszőkítési maffiaügyekkel kapcsolatban. A nyomozók meg is állapították, hogy egy több mint nyolcvanmilliós jövedéki bírság kiszabása kapcsán törvénysértő határozat született. A Hézag fedőnéven elrendelt, titkos nyomozást a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának (RSZVSZ) információi alapján indították el. Az RSZVSZ adatai ugyanis arra utaltak, hogy a hatályos törvények adta joghézagot próbálta kihasználni egy hódmezővásárhelyi szervezett bűnözői csoport, és miután bírságot szabtak ki a társaságra, a Pénzügyminisztériumhoz fordultak felülvizsgálatért.
Az ORFK honlapján nemrégiben megjelentetett, anonimizált aktákban utalnak egy pénzintézet törvénysértésére is, amelyet szintén 1996-ban követtek el. A bank ugyanis – megszegve a hatályos pénzmosás elleni jogszabályt – nem jelentette, hogy egy szegedi társaság nevében öt alkalommal, összesen 2,6 milliárd forintot vettek fel. Mint az Omega fedőnevű nyomozás dossziéjából kiderült, ez a pénz szintén az illegális olajügyletekből származott, és később több külföldi offshore cégen keresztül mosták tisztára.
Érdekes adalékokkal szolgál az úgynevezett Honvéd akció jegyzőkönyve is. Ebben arról jelentenek az ügynökök segítségével dolgozó nyomozók, hogy egy maffiacsoport az illegális olajügyletekből származó bevételeit csalásokkal próbálta megsokszorozni. Eközben igyekezett megvesztegetni az egyik alföldi önkormányzat hivatalnokait, hogy állami támogatást biztosítson a telekspekulációihoz.
Az egyik legérdekesebb akta a Fuvaros fedőnevű titkos akcióról szóló jelentés. Ez többek között arról szól, hogy egy fegyelmivel elbocsátott hivatásos tiszt magyar, olasz és orosz bűnözőkkel állt kapcsolatban, akik főként csempészettel foglalkoztak. A szervezésében nagy mennyiségű műszaki cikket és gyógyszeripari terméket szállítottak Oroszországba, de Moszkvában egy bűnözői csoport igazoltatást színlelve kifosztotta a kamionokat. Az akciók célja nagy értékű biztosítási csalás volt, amelyhez az alaptőkét szintén az illegális olajszőkítésből teremtették elő. Az olajügyletekkel ez a banda a dokumentum szerint közel 2,3 milliárd forint kárt okozott az államnak.
Szergej Lavrov Magyar Nemzenek adott interjúja bejárta a világsajtót
