Illúziók rövid tündöklése Prágában

Négy évtized távlatából az 1968-as csehszlovákiai reformkísérletek mozgatóerőit és mibenlétét feltáró kutatásoknak köszönhetően egyre reálisabbá válik a világszerte „prágai tavaszként” emlegetett eseményekről alkotott kép.

(Prága)
Csehszlovákiában a „megújhodásnak” nevezett folyamat a mélyülő gazdasági válságra, a cseh–szlovák viszony rendezetlen kérdéseinek előtérbe jutására vezethető vissza. A kommunista pártban az Antonín Novotny pártelsőtitkár körül csoportosuló konzervatív központi bizottsági tagokkal szemben a mérsékeltebb irányzat képviselői egyre erőteljesebben követelték, hogy a vezetés a válsághelyzetet széles körű társadalmi és gazdasági reformokkal orvosolja. E folyamatokkal egyidejűleg a csehszlovák értelmiségi fórumokon egyre nyíltabb bírálatok érték a kommunista párt politikáját. Szlovákiában pedig felerősödtek a Novotny eltávolítását és a nemzeti egyenrangúság megvalósítását célzó államjogi követelések.
Ebben a légkörben 1968. január 5-én a CSKP központi bizottsága menesztette a párt éléről Antonín Novotnyt, akinek helyébe szlovák pártfunkcionárius, az akkor 46 éves Alexander Dubcek került. Az élete egy részét a Szovjetunióban töltött s általában határozatlan, ám rokonszenves politikus népszerűsége, támogatottsága rövid időn belül rendkívüli méreteket öltött. Dubcek az emberek szemében a remény jelképévé vált.
A megújhodási folyamatnak áprilisban újabb lendületet adott a CSKP cselekvési programjának jóváhagyása, amely a reform gazdasági céljai mellett célul tűzte ki a csehek és a szlovákok közti viszony rendezését, mégpedig az állam föderalisztikus elrendezése alapján. A pluralizmus csíráit is tartalmazó dokumentum a nemzeti kisebbségek jogállása megerősítését is kilátásba helyezte. A CSKP bizottságot létesített az ötvenes évek politikai pereiben törvénytelenül elítélt kommunisták rehabilitálására. Megszűnt a cenzúra, újraéledtek az 1948 után betiltott szervezetek, s újabb nyíltan kommunistaellenes szervezetek is alakultak.
A reformokra egyre nagyobb gyanakvással tekintett Moszkva s a „testvéri” szocialista országok. „Ellenforradalmi veszélyekre” figyelmeztették Prágát, alig burkoltan katonai beavatkozással fenyegették meg, ha letérne a Moszkva által értelmezett szocialista útról. Egymást érték a nyár folyamán a kétoldalú csehszlovák–szovjet nyomásgyakorló megbeszélések, közben Nyugat-Csehországban a Varsói Szerződés hadgyakorlatot tartott. Mindeközben a csehszlovák vezetés bojkottálta a testvérpártok vezetőinek varsói tanácskozását. Bizarr diplomáciai esemény volt a csehszlovák és a szovjet vezetés vasúti kocsikban tartott ágcsernyői találkozója. Dubcek egy 1985-ös nyilatkozatában elmondta, ott megegyeztek Brezsnyevvel abban, hogy a helyzet rosszabbra fordulása esetén internálják a legaktívabb antiszocialista elemeket. A továbbiak során a reformpolitikusok megalázó kompromisszumokra kényszerültek, ám naivul még mindig reménykedtek, hogy folytathatják a januárban megkezdett, az „emberarcú szocializmus” illúziójára épülő program megvalósítását. Az 1968. augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka drámai eseményei, a Varsói Szerződés öt tagállama csapatainak bevonulása szertefoszlatta ezeket az illúziókat. Csehszlovákia lerohanásával véget ért a „prágai tavasz”.