Átadta ismerősének kétéves kislányát egy anya vasárnap Pécsett, azzal az indokkal, hogy nem tud gondoskodni a gyermekről – tudatta tegnap a Baranya megyei rendőrség sajtóreferense a távirati irodával. Az asszony – telefonos egyeztetés után – egy bevásárlóközpont parkolójában találkozott a férfival, ahol kezébe nyomta a lányt a kicsi születési anyakönyvi kivonatával, ruhákkal, némi élelemmel és az ellátásához szükséges holmikkal együtt. Ezután csak anynyit mondott neki: ha nem tud mit kezdeni a gyerekkel, akkor vigye be a rendőrségre. A férfi még aznap jelentkezett a városi kapitányságon, ahol elmondta, nem ő a lány édesapja. Mivel a pici nem maradhatott náluk, a járőrök elvitték a város gyermekklinikájára, ahol ideiglenesen elszállásolták. A kislány egészséges, testén nincsenek bántalmazásra utaló jelek. Bűncselekményről nincs szó, ezért az ügyben a gyámhatóság jár el.
Bűncselekmény akkor valósult volna meg, ha a gyermeket veszélyeztette volna az anyja. A parkolóban történtekkel az anya lemondott gyermekéről. Ezt tevőleges magatartásnak hívja a jog, hasonló helyzet áll elő akkor is, ha a kórházak bejáratánál felállított inkubátorba helyeznek el egy csecsemőt – tudtuk meg a pécsi gyámhivatalnál. A pécsi kislány ügyében a hivatal megvizsgálja, hová lehet elhelyezni a kicsit. Első körben a rokonokat keresik meg, és csak a legvégső megoldás az állami gondozásba vétel. A szervezet neve elhallgatását kérő munkatársa szerint a gyámhivatal ismeri a kislány családját, így a kicsi nem számíthat arra, hogy rokonok veszik magukhoz. Szűcs Valéria, a pécsi gyámhivatal vezetője ezt az értesülést nem erősítette meg, annyit azonban elmondott lapunk kérdésére, hogy a családgondozó korábban már kezdeményezte a kislány átmeneti nevelésbe vételét. Ennek egyik oka az volt, hogy az anya állandóan költözött és volt, hogy hamis címet adott meg. A gyámügyisek próbálták, és az új fejlemények miatt újból megpróbálják elérni. A kislány átmenetileg csecsemőotthonba kerül, de máris jelentkezett érte egy nevelőszülő, akinél ideiglenesen elhelyezhetik.
Öngyilkos lett egy férfi a bergamói reptéren + videó
