Úgy tudjuk, a szocialisták hét végi pártelnökségi ülésén a következő fél év politikai menetrendjéről, főképp a népszavazási stratégiáról beszél előadóként Juhász Ferenc elnökhelyettes és Szigetvári Viktor kampánystratéga, akit december elején szerződtetett fél évre az MSZP.
Aktivizálódni látszik ugyanakkor a pártmunkában Baja Ferenc, az MSZP-n belül egyre erősödő Szocialista Platform vezetője is, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Baja a Duna Televíziónak arról beszélt, hogy a szocialisták pártalapítványa, a Táncsics Mihály Alapítvány fő feladataként jelölte meg a minél szélesebb körű kapcsolatépítést az állampolgárokkal, ennek egyik fő szegmense pedig a kapcsolat.hu internetes portál lesz. Előzőleg, a tavalyi év végén röppentek föl azok a hírek, amelyek szerint a pártalapítvány tulajdonát képező kapcsolat.hu-ra költöztetik át Gyurcsány Ferenc miniszterelnök internetes naplóját, amely egyelőre a hónapok óta agonizáló Alapítvány a Modern Baloldalért közösségi oldalán lelhető fel. Ennek apropóján az államtitkár úgy nyilatkozott: „Az amőba.hu is, de más on-line felületek is integrálódnak majd a következő időszakban (az új honlapba – a szerk.). Ez egy kicsit kötődik majd a népszavazási kampányhoz és új típusú internetes megjelenéshez is.” Értesüléseink szerint az, hogy Gyurcsány internetes naplója a kapcsolat.hu közösségi oldalra költözik át, a Baja–Szili–Juhász fémjelezte Szocialista Platformnak tett gesztusként is értékelhető, ugyanakkor az erők egyesítését is jelentheti a referendumot megelőző politikai küzdelem során.
A kapcsolat.hu elindításáról szóló hír más szempontból is érdekes lehet. Emlékezetes, hogy a 2002-es országgyűlési választások első fordulója előtt két nappal lapunk megírta: az MSZP nyilvántartást készített azokról a választókról, akik potenciális szocialista szavazók, és a listákat a voksolás napján megkapják az egyes szavazókörzetek munkájában részt vevő pártmegbízottak; az adatsort a nap folyamán folyamatosan egyeztetik a szavazáson már megjelentek névsorával. A sorsdöntő választások előtt hírt adtunk arról is, hogy a szocialisták azt tervezik: a távol maradókat telefonon felkeresik, és megpróbálják rábeszélni a párt melletti szavazásra. 2002 áprilisa előtt éppen Baja Ferenc, az MSZP akkori kampányfőnöke volt az, aki végül elismerte: párhuzamos szavazatszámláló rendszert működtetnek a választás napján „az esetleges visszaélések kiküszöbölése érdekében”. Információnk szerint a szocialisták akkori adatbázisa több forrásból állt össze: az egykori MSZMP, illetve a jelenlegi MSZP tagságának nyilvántartásából, továbbá azok névsorából, akik Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt 2001 végén kipostázott kampánylevelére pozitív választ adtak, valamint a Szonda Ipsosnál nyilvántartott szocialista szavazók köréből.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
