Bizonyítékok hiányában felmentette tegnap a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, akit az ügyészség súlyos egészségromlást eredményező testi sértéssel vádol, amiért HIV-vírussal fertőzte meg feleségét és volt barátnőjét – nyilatkozta az MTI-nek Magyar György, a vádlott ügyvédje. Elmondta: a bíróság előtt is nyilvánvalóvá vált, hogy a férfi senkit nem akart megfertőzni. Kitért arra is, hogy védence 2000-ben tudta meg, hogy HIV-vírussal fertőzött. Később felesége is tudomást szerzett erről, de csak 2006-ban tett feljelentést. A bíróság indokolásában kifejtette, hogy álláspontja szerint a feleséget a bosszúvágy motiválta a feljelentés megtételekor, azért, mert elhagyta férje. Az ügyészség fellebbezett, ezért a döntés nem jogerős.
Újraindulhat a Dunaferr?
