Jószágfelvásárlás pártszimpátia alapján Békésben?

A kótpusztai Komlósi Mihály azt állítja, hogy lakóhelyén pártszimpátia alapján vásárolják fel a felhizlalt disznókat. Aki közel áll a jelenleg hatalmon lévőkhöz, hamarabb kerül sorra. Akiről pedig az a hír járja, hogy annak idején rossz helyre húzta a strigulát, hiába várja a szállítókat. „Reklamáljon Orbánnál!” – vágják oda. Az egyik megszólított felvásárló ugyanakkor tagadja a politikai alapú különbségtételt.

A Békés megyei Kótpuszta nem önálló település, lakói Vésztőhöz, Okányhoz, Körösújfaluhoz kötődnek leginkább. Kótpusztát tsz-központnak vagy majornak sem nevezhetjük, hiszen e fogalmak kikoptak a hétköznapi szóhasználatból, és a helyüket egyelőre nem töltötte ki semmi. Itt él és gazdálkodik családjával Komlósi Mihály, aki a mezőgazdaság, a jószágtartás mostani helyzetét elkeserítőnek látja.
– Sajnos, ma már a jószágfelvásárlásban, az értékesítésben is benne van a politika – állítja. – Az egész életünket áthatja, hogy melyik oldalhoz tartozunk, pedig ez azért túlzás. Ha az ember nem az MSZP köreihez húz, még a disznóját is visszadobják, legalábbis a mi vidékünkön. Kiszolgáltatott vagyok nekik, tőlük függök, és ha nagyon jártatom a számat, el sem viszik tőlem a felhizlalt állatot.
Pedig Komlósi Mihály nem kevés sertést és marhát tart, mindkettőből többtucatnyit nevel földje gazdasági épületeiben. Manapság fehér holló a saját lábán megállni tudó termelő az Alföld tengersík vidékén: a tsz-világ oda, a másik pedig lábra sem kapott.
– Az összeírók egyenesen élősködők, a vért kiszívnák belőlünk – panaszkodik tovább emberünk. – Ha nehezen listára veszik a leadandókat, gyakran előfordul, hogy mégis rajtunk marad. Ott tartanak be, ahol tudnak, és aztán még a telefont sem veszik fel, ha reklamálnék. Kis faluban minden kitudódik! A múltkor aláírtam az egyik tiltakozó ívet, mire azt vágta a fejemhez a felhajtó: menjek Orbán Viktorhoz reklamálni, ha nem tetszik, amit csinálnak.
Komlósi Mihály erősen szimpatizál a családi gazdaság felfogással, amely csak néhány évre nyert teret itthon. Aztán elfeledkeztek róla, pedig szerinte ezek vezethetnék ki a magyar agráriumot a csődből. Ő elfogadná a piac törvényeit és az elvet, hogy üzletben nincs barátság, de ettől ma olyan messze vagyunk, mint Makó Jeruzsálemtől. Helyette az van, hogy – megfogalmazása szerint – magukat baloldalinak valló üzletemberek járják a vidéket, és riadóláncszerűen értesítik egymást, ha valamire kereslet mutatkozik. A zsírosabb falatoktól elesnek azok, akik tudhatóan a polgári oldallal szimpatizálnak.
– Családi gazdálkodó lettem, mert lehetőséget láttam benne – mondja. – Akkor az volt napirenden, és a magamfajta nem válogathat, hiszen mindig rajtunk csattan az ostor. Ha a paraszt nem termel, az ország nem eszik, ez örök törvény, függetlenül a rendszertől. Családi gazdaságot bárki alapíthatott, nem személyválogatós alapon ment – ma csak az boldogul, aki a csapatba tartozik, a többi mintha nem is létezne a világon. Százhetven kilós disznóból száznegyven kiló hús árát kapom kézhez, a többit levonják, elveszik. Itt a számla, akárki belenézhet, a papír önmagért beszél!
Hogy a másik oldal is szóhoz jusson, megkérdezem a szeghalmi Hajdú Zsigmond véleményét, akit a panaszos – mások mellett – név szerint említett.
– Megfelel a valóságnak, hogy politikai szimpátia alapján tesz különbséget a felnevelt jószágot leadni szándékozók között? – kérdezem.
– Én hetekkel ezelőtt abbahagytam a felvásárlást – feleli. – Pontosan azért, mert jogtalan támadások értek. Igen, a kótpusztai gazdálkodó is kritizált, holott amikor tehettem, vittem a hízóit.
– Akkor honnan vette Komlósi Mihály, amit állít?
– Nem tudom, ezt tőle tessék megkérdezni. Én nem politizálok, pláne nem malacszállítás közben. Nem akadt ilyen jellegű problémám soha, nálam a munka az munka.
Igazságtevő nem szeretnék lenni, ezért visszatérek Komlósi Mihályhoz. Ő további neveket mond, többek közt egy hajdú-bihari, pocsaji kereskedőét, aztán egy szegediét.
– Sokszor azt sem tudom, hogy melyik cég képviselője tárgyal velem – sorolja tovább. – Felhívom a megadott telefonszámot, magánlakásból jelentkeznek be ismeretlenek. A mi területünkön akkora a zűrzavar, hogy nincs olyan ember, aki eligazodna. Néha azt sem értem, hogy minek írtam alá!
Komlósi Mihály úgy érzi, mintha Magyarországra visszatért volna a szocializmus. Ő gépkocsivezető volt a téeszben, de ráunt a közösre, vett egy tanyát. Bár már a nyolcvanas éveket mutatta a naptár, lakóhelyén mégis kikiáltották rendszerellenesnek, holott csak megunta a tehetetlenséget, és nem bírta elviselni az igazságtalanságot.
– Istenfélő vagyok, a gyereket is egyházi iskolába írattam – magyarázza. – Vallom, hogy Isten színe előtt mindenki egyenlő. De azt is hiszem, hogy a gonoszság hosszú távon nem győzhet. Én keményen dolgozom, a saját erőmből értem el, amit elértem. Nem kérek előnyöket, de azt sem tűröm el, hogy a hitem miatt hátrányt szenvedjek.