Kit védjünk: a földön fekvőt vagy az őt rugdosót?

Micsoda sajtója volt „szegény Józsikának”, akit az itthon „újraéledő fasizmus”, a „hazai rasszizmus” újabb áldozatának kellett volna tekintenünk, amiért megszúrták a Moszkva téri buszon! Egyetlen hisztérikus nyilatkozó sem várta meg, hogy kiderüljenek a tények. A média által kedvelt politikusok, közszereplők boldogan kikapták a hűtőből félkészre gyártott, előre leadagolt rasszizmusvádjaikat, odalökték a tűzhelyre, és már rotyogott is, már látszott, hogy azonnal előtálalható: a fasiszta magyarok már nemcsak üldözik, hanem ölik is a szegény romákat.
A bősz nyilatkozók 2005 májusában rá sem hederítettek a Budapesti Rendőr-főkapitányság állásfoglalására. Pedig több rendőrtiszt állítása, valamint a bűneset után kiadott hivatalos nyilatkozat egyértelműen kizárta a rasszizmust a lehetséges motivációk köréből. Senkinek nem ütött szöget a fejében az „egyértelmű” jelző használata? Hogy talán várni kellene, mert a rendőrségen tudnak valamit, ami érdekes lehet? (Ne feledjük, hogy ők a tanúmeghallgatások nyomán pontos leírást kaptak az elkövetőről. Bár a támadó még nem jelentkezett, a rendőrség nyilván élt a gyanúperrel, hogy az elkövető is roma származású.) A rasszistázók tehát nemhogy nem várták meg nyilatkozatokkal az eset pontosítását, inkább siettek, jaj, csak ki ne derüljön valami, ami összedönti a kártyavárat! Előítéletben fogant előítélet-ellenes koncepciójukat nem kívánták tűzpróba alá vetni.
Minden csatornán, de még a vízcsapból is az jött, hogy „Józsikát” a romagyűlölet majdnem megölte. De valahogy mégsem a kellő mennyiségben gyűltek a krokodilkönnyek. Talán mert képeket is láttunk a „szegény kis Józsikáról”, akit, valljuk be, ötven kilóval könnyebbnek és fél méterrel kisebbnek képzeltünk. De hát ez is előítélet, már miért ne lehetne kiszolgáltatott, szegény, félreállított, letiport, hátrányba kényszerített és megfélemlített egy deszkavállú, böhöm nagy, kétméteres ifjú, akivel egyikünk sem szeretne találkozni este tizenegy után, hazafelé menet az Operából. Tudomásul vettük, hogy „szegény kis Józsika” ilyen szép nagyra nőtt, megtermett legény, így is van rendjén, hiszen neki kell védekeznie ellenünk, és nem fordítva, mikor hazamegyünk este tizenegy után az Operából. Még csak akkor estünk zavarba úgy össznépileg, amikor megláttuk a támadóját, a derekáig érő, vékonydongájú, hosszú hajú, Mortimer nevű fiút. A sajtómunkások, de különösen a fotósok titokban arról álmodtak, hogy kicserélődik a két roma gyerek, és a védekezésre képtelen, szánalomra méltó böhöm nagy Józsikáról kiderül, hogy ő a szamurájkardos Mortimer, a vékonydongájú fiú pedig az áldozat. De a fotósok bánatára ez sajnos nem így volt, bár képileg hihetőbb lett volna. Az meg aztán mindennek a teteje volt, hogy a szinte csenevész, százötven centis gyerek a vallomásában elmondta, hogy ő is cigány. Liberálisaink csak úgy kapkodták a levegőt. Egy világ omlott össze bennük. De legalábbis egy kártyavár.
Néhány nappal a kínos bejelentés előtt még csak úgy dörögtek a nyilatkozatok a szörnyű raszszizmusról, amely itt csattog a pesti flaszteron. Hóna alá csapott szamurájkarddal fölszáll az Előítélet a buszra, és kivár. Várja az alkalmat a rasszistája, hogy végre döfhessen egy szegény kis Józsikába. Nyilatkozott boldog-boldogtalan. Először is – hogy ki ne maradjon semmi jóból – maga a kormányfő, Gyurcsány Ferenc. Napirend előtti felszólalásában kijelentette: „Sokak meggyőződése, hogy a bűncselekmény mögött ott van a hétköznapi előítéletekből táplálkozó és arra épülő rasszizmus, ott van a fasiszta eszmék újjáéledésének lehetősége.” Ismét jól (has)beszélt. A gyors tempóban megrendezett tüntetésen Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke kijelentette: „Nem engedünk teret a barbár erőszaknak, nem engedjük, hogy a történelem megismételje önmagát, és azért gyilkoljanak bennünket, amiért annak születtünk, aminek kellett szülessünk: romának, vagyis embernek.” Csatlakozott fölháborodásához Teleki László romaügyi államtitkár és Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke is. És jött a tüntetés fénypontja, Tamás Gáspár Miklós filozófus, a fáklya. Az élő tájékozódási pont, mezei liberálisok számára zöld moha a fák oldalán, amelyről megtudhatjuk, merre van észak, és így véletlenül sem keverjük össze a keletet a nyugattal. TGM mintha egyenesen az éghez fellebbezett volna, így kiabált: „ne csak akkor szerveződjünk meg, amikor már vér folyik, hanem azok ellen a viszonyok ellen is tüntessünk, amelyek oda vezetnek, hogy magyar fasiszták vért ontanak”. És: „nem most kellett volna először idejönnünk, hanem tizenöt éve folyamatosan zörgetnünk a rácsokat, betörnünk az ablakokat, és kimondani, hogy fajüldöző országban nem kívánunk élni!”
Milyen kínos lehetett neki a néhány nappal későbbi hír, miszerint sajnálatos módon nem kacagányos-jatagános magyar fasiszták ontották „Józsika” vérét, hanem egy másik roma gyerek. Blama ez a javából. Tamás Gáspár dicséretére legyen mondva, ő legalább elnézést kért a „fajüldöző országtól”. Nem könnyen, de ki tudta mondani: „Bocsánat, tévedtem.” Nem is tette ezt meg rajta kívül senki.
El ne feledjem: a Hit Gyülekezete is csatlakozott a rasszizmus elleni tüntetéshez. Összecsődítettek vagy ezer szerencsétlent, és elmentek imádkozni a János-kórházhoz, hogy „Józsika” mielőbb fölépüljön. Aztán elhallgattak a dobok és a cintányérok. Azóta eltelt több mint két és fél év. „Józsika” fölépült. Mi az hogy! Nagyon is! P. József lett belőle. Annyira jól imádkozott a hitgyüli, hogy jobban fölépült, mint azt egyáltalán elképzelni tudtuk. Aki nem hiszi, menjen föl az internetre, láthatja a mára még inkább megtermett, immár vastag aranyláncot viselő Józsefet.
Örülnénk is neki, hogy sörözik, szép kocsiból szédíti barna pillantással a lányokat, miért is bánkódnánk azon, hogy egy roma fiatalnak meg se kottyan a megszorítócsomag, jól megy a sora. Csak hát itt van megint egy nagyon kínos MTI-hír, egy rendőrségi nyilatkozat. Amelyből megtudjuk, hogy P. József nem más, mint „Józsika”. Aki két és fél éve váltig állította, hogy támadója hazudott, mert ő nem fenyegette késsel, nem is volt nála kés.
Most viszont volt nála vipera. P. József 2007. december 8-án társaival együtt teleszkópos fémbottal (viperával) félholtra vert egy 23 éves fiatalembert a IX. kerületben. A férfi koponya- és kézcsonttörést szenvedett. Még a földön is rugdosták. Az egyik rugdosó éppen az a „szegény Józsika” volt, akiért műkönnyeket ontott Gyurcsány, szót emelt Horváth Aladár, Demszky Gábor, Tamás Gáspár Miklós és mind a többiek, akiknek minden ügy jól jön, ha ebben a hazában rasszistázni lehet azokat, akik nem nekik bólogatnak. Baljós jel, hogy alig egy hónapja, azon a bizonyos december 8-án a IX. kerületi Angyal utcában azt a 23 éves fiatalembert kísértetiesen hasonló módon intézték el, mint a zámolyi romák azt a csákvári fiút, aki az ütlegelésektől szintén koponyasérülést szenvedett, és őt is rugdosták még akkor is, amikor már a földön feküdt, mielőtt belehalt sérüléseibe.
A magyar szellemi elit történetének egyik legsötétebb fejezete az, amikor negyven értelmiségi a zámolyi romák ügyében képes volt úgy állást foglalni, hogy „elfeledkezett” arról: itt embert öltek. A Strasbourgba menekülő romák ügyét éppolyan félinformációk és félértesülések alapján karolták föl, gyűjtötték az aláírásokat, miként „Józsika” ügyében sem tájékozódtak, csak ítélkeztek és raszszistáztak. És nem szégyellték magukat érte, hogy a külföldre távozó romák befogadását a magyar ’56-osok befogadásával hozták párhuzamba. A meggyilkolt csákvári fiatalember családjának ügyvédje a gyilkosság után két évvel tájékoztatta Strasbourg főpolgármesterét arról, hogy a befogadott romák közt ott vannak a csákvári fiatalember gyilkosának tettestársai is. Mindez azonban már kishír volt, egyszer leadott, nem első oldalas anyag. Ha megkérdezzük ismerőseinket a zámolyi ügyről, megdöbbenéssel fogjuk tapasztalni, hogy ma az emberek leginkább a negyven jeles értelmiségi rasszizmus elleni fölháborodására emlékeznek, semmi egyébre. Gyilkosság mintha nem is lett volna. És ez nem is csoda, hiszen az emberölés régen történt, 1999-ben, és a média soha nem a gyilkosságot taglalta, hanem azt, hogy mekkora nagy rasszizmus van Magyarországon, és jaj, szegény zámolyi romák.
Az azért kérdés, hogy elég volt-e 2005-ben a Hit Gyülekezete és csatolmányaik részéről „Józsika” mielőbbi fölépüléséért imádkozni, vagy esetleg lett volna más is, amiért nagyon is szükséges lett volna Istenhez fohászkodni. P. Józsefért ma is van miért imádkozni. Hiszen garázdaság és súlyos testi sértés miatt alighanem lecsukják. Legjobb lenne, ha maga P. József is térdre hullva adna hálát az Istennek, amiért viperával agyba-főbe vert és a földön fektében is még megrugdosott áldozata életben van. Lássa meg ebben József az Isten szeretetét, és bánja meg ocsmány bűneit, mondanám neki liberalizmus nélkül, elég konzervatívan. Szóval, embertársak, lehet most is imádkozni, nem kötelező a János-kórháznál, lehet templomban is, kamerák nélkül. (Hívők így szokták.) Javaslom továbbá, hogy imádkozzon most a Hit Gyülekezete származási szempontoktól függetlenül az Angyal utcában félholtra vert fiatalért is. Neki is föl kellene épülnie. Isten ennek az imának is örülne, bár a médiát kétségkívül nem érdekelné a dolog.
Jól tudom, hogy a P. József alias „Józsika” által összevert fiatalember ügye a hivatásos hisztériakeltőket egyáltalán nem érdekli. Sőt alighanem bosszantja őket, hogy újra ki kellene mondani: „bocsánat, megint tévedtünk, nagyon-nagyon tévedtünk”, de hát ezt sem Gyurcsány, sem a János-kórház mellett imádkozók nem fogják elismerni.
A liberális fáklyák ellángoltak. Füstölgő csonkjuk miatt elég fojtó a levegő. Magam az olvasónak csak néhány konzervatív hangoltságú mondattal szolgálhatok. Patai József és a hozzá hasonlók ellen a legtöbbet azok vétik, akik elhitetik vele, hogy menlevele van a bűnre, mert roma. Aki szigorúan, „józsikázás” nélkül azt mondta volna neki – egy tanár, egy idősebb barát –, hogy „Fiam, társadalomban élsz, viselkedj úgy, ahogy elvárnád, hogy veled szemben viselkedjenek, s meglátod, kevesebb bajod lesz a világgal”, az már tett volna érte valamit. P. Józsefért némely liberális túlbuzgók még megtehetik, hogy megrövidíttetik büntetését egy-két hónappal, „józsikázhatnak” még egy kicsit, de a sittről nem hozhatják ki. P. Józsefnek azt kellett volna – időben! – megtanítani, hogy egy társadalom írott és íratlan törvényeit akkor is be kell tartani, ha romának születtünk. Mindenki előtt vannak követelmények. Mindenkire vonatkoznak szabályok és törvények. Aki a romáktól nem követel semmit, csak mert romák, az nemcsak hogy elhinti a viszály magvait romák és nem romák között, hanem nagyon-nagyon sokat árt éppen őnekik. Aki bűnöket, elvetemültségeket ment, az szelet vet.
A vihart még csak ezután aratjuk.