Kóka János elszólta magát

Az SZDSZ elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: 2009-ben már tapasztalható lesz az egészségügyben a „részben magánbefektetők tulajdonában lévő üzleti biztosítók” minőségjavító ténykedése. A koalíció eddig tagadta, hogy több-biztosítós egészségügyi rendszer alakulna ki a december 17-én elfogadott törvény alapján.

Bodacz Balázs
2008. 01. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem több biztosító lesz, hanem egyetlen egy, mindössze több pénztár működik majd – unásig ismert mondat Horváth Ágnestől, az SZDSZ-es egészségügyi miniszter a parlamentben az utóbbi fél év során szinte minden ülésnapon elmondta. Ehhez képest meglepetést okozott Kóka János SZDSZ-elnök, aki tegnap „részben magánbefektetők tulajdonában lévő üzleti biztosítókról” beszélt. Természetesen megkérdeztük a pártelnököt, hogy félreértettünk-e valamit, netán nyelvbotlás történt-e; Kóka ezúttal viszont már úgy fogalmazott „a törvény alapján részben magántulajdonosokkal működő egészségbiztosítási pénztárak jönnek létre”.
A sajtótájékoztatón egyébként a szabad demokrata miniszterek osztották meg a sajtóval a 2008-as évre vonatkozó elképzeléseiket.
– Stabilizálódás és átalakulás – ezzel a két szóval jellemezte az egészségügy szempontjából az idei évet Horváth Ágnes miniszter, aki bízik az egészségbiztosításról szóló törvény ismételt elfogadásában. Panaszra sem lesz okunk: a miniszter asszony szerint 2008-ban több jut gyógyító-megelőző ellátásokra, kórházi kezelésekre, járóbeteg-ellátásra, egynapos ellátásra és gyógyszerre is, mint tavaly. Horváth kiemelte, már dolgoznak azon a törvénymódosításon, amely minden nyilvános, zárt helyen betiltja a dohányzást.
Kóka szerint február közepére elkészülhet a nagyobbik kormánypárttal egyeztetett adókoncepció. Az állami működés átcsoportosításával ugyanis – az SZDSZ szerint – évente 100-200 milliárd forintot lehetne megtakarítani.
Kákosy Csaba gazdasági miniszter nem hagyott kétséget afelől, hogy a privatizáció tovább folytatódik. A Volán-társaságok mellett eladnák a Szerencsejáték Zrt.-t is. Ennek indoka a szokásos: a magánbefektető „hatékonyabban” tudja működtetni – az állam számára egyébként évente milliárdos hasznot hajtó – céget.
– Az SZDSZ-es minisztereknek ma már senki sem hisz. A liberális párt ígéreteiből soha nem azok valósultak meg, amelyek a nemzet számára hasznosak, hanem kizárólag azok, amelyek ártanak az országnak – reagált az elhangzottakra a Fidesz szóvivője, Szijjártó Péter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.