Közösségépítő dialógus

Tolcsvai L. László
2008. 01. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ünnepélyesen megkezdődött tegnap a Dialógus 2008 című kétnapos kulturális és kisebbségi közösségépítő nemzetközi konferencia, ezúttal Mezőkövesd adott helyet a szimpóziumnak, amelyet tizedik alkalommal rendeztek meg.
Ódor Ferenc, Borsod megye önkormányzatának elnöke, Tállai András, Mezőkövesd polgármestere, valamint Rudolf Schuster, volt szlovák köztársasági elnök gondolatmenetének lényege volt, hogy a kulturális együttműködés fejlesztése lényeges feladat, hiszen a közös kultúra történelmi és társadalmi kapocs a honi, valamint határainkon kívül rekedt magyarok között.
Ódor Ferenc megjegyezte, a felvidéki és észak-magyarországi emberek már a schengeni határnyitás előtt komoly együttműködést alakítottak ki. Most ez a tendencia tovább élénkül. Rudolf Schuster, korábbi szlovák köztársasági elnök irodalmárként fejtette ki véleményét északi szomszédaink és Magyarország kapcsolatáról; felhívta a figyelmet, a két ország kormánya közötti nézeteltérések nem hatnak ki a két nemzet polgáraira, következésképpen a közös kultúra fejlesztésének üteme akkor sem lassult le, amikor a politika szerette volna. Emlékeztetett Márai szavaira: az ellenségeskedés nem viszi előre a népek egységesítési törekvéseinek ügyét, de megmérgezi a viszonyt a felvidéki, erdélyi, délvidéki magyarság és az anyaország között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.