Talán van valami jelképes abban, hogy épp az idén vette át az Európai Unió soros elnökségét Szlovénia, és ezt az évet a kultúrák közötti párbeszéd esztendejének nyilvánították. Évszázados közép-európai tapasztalatunk, hogy kontinensünk ezen részén a kultúrának meghatározó szerepe volt a modern nemzetek megteremtésében. Létrejött volna Szlovénia olyan szellemi óriások, mint a bibliafordító protestáns lelkipásztor, Primoz Trubar (idén emlékeznek születésének 500. évfordulójára) vagy France Preseren, az európai és szlovén romantika jeles költője nélkül? Bizonyára nem.
Január 7-én kezdődött meg ünnepélyes keretek között Ljubljanában, a Cankar-házban (a neve szintén egy nagy íróra emlékeztet) a kulturális párbeszéd európai éve. Az ebből az alkalomból megrendezett kétnapos tanácskozásnak ezt a címet adták a szervezők: A kulturális párbeszéd mint az Európai Unió alapvető értéke. A hivatalos sajtótájékoztatón Vasko Simoniti szlovén kulturális miniszter elmondta, hogy az európai polgárok közötti érintkezés alapja a kultúrák közti párbeszéd; az unió oktatási, kulturális és ifjúsági biztosa, a szlovák Ján Figel pedig azt hangsúlyozta, hogy a kultúrának kulcsszerepet kell kapnia mind az Európai Unió belső, mind pedig külső kapcsolataiban. A kapcsolatoknak természetesen az egyenjogúság és a kölcsönös megbecsülés alapelvein kell nyugodniuk. A politikai és gazdasági együttműködés alapján létrejött uniós közösség számára egyre jelentősebb lesz a kulturális tényező. Nemzetek között, továbbá többségek és kisebbségek között. Ehhez pedig – tegyük hozzá – szükséges a valóságos kölcsönös megbecsülés és egymás megismerése. Tennivaló bőven van ezen a területen. A nagyobb nemzetek általában nem ismerik a kisebbek múltját. Nyugat-Európa például nem nézett szembe azzal, hogy a mi kollektív emlékezetünket két totalitarizmus mentális öröksége nyomasztja. Sem azzal, hogy a mi régiónkban a nemzet nemcsak állampolgárok közössége, hanem nyelvi és kulturális entitás is. A mi kontinensrészünkön mindettől nem tekinthetünk el.
Másodfokúra mérsékelték a harmadfokú meteorológiai riasztásokat
