Leszállni a magas lóról

Várkonyi Tibor, a Népszava-publicisták korelnöke nemrég visszarévedt azokra a daliás időkre, amikor a becsületes Magyar Nemzetnél dolgozott. Már-már meghatódtam a jelzőhasználatán, míg rá nem jöttem, hogy – korántsem franciás eleganciával – arra kívánt utalni, hogy az ő idejében a Magyar Nemzet becsületes volt, ma meg szerinte becstelen. Cudar dolog lehet durva hazugságban meghalni; még volna ideje a korrekcióra. Például méltányolhatná, hogy lapunk nagyvonalúan lehozta Kozák Márton SZDSZ-es tévékurátor reagálását (Meztelen lovas szobor Gripennel, 2008. január 4.) Szabó László fideszes médiakurátor cikkére (Meztelen lovas szobor az MTV elmúlt négy éve, 2007. december 19.). Olvasótáborunk jelentős része (ők is becstelenek?) alighanem kis híján epeömlést kapott a Kozák-textuson. Holott hallgattassék meg a másik fél is, virágozzék ezer virág, hiszen nagy az Isten botanikus kertje. A köztévé jövője pedig megér annyit, hogy ne hagyjunk a levegőben lebegni néhány közkeletű kormánypárti hazugságot.
Mielőtt Kozák kolléga, a Népszava korábbi rendszeres szerzője jogászért kiáltana, szeretném leszögezni: én őt SZDSZ-es tévékurátornak tartom. Kioktatja Szabó Lászlót, amiért őt a Fidesz delegálta a funkciójába; bezzeg Kozákot „a liberális párt” csupán jelölte. Nos, lehet itt SZDSZ-től független liberális értékkötődésről szónokolni, de ez akkor is a képmutatás csimborasszója. Kozákot az SZDSZ helyezte jól fizető állásába, Szabót meg a Fidesz; az mellékes, hogy formális parlamenti asszisztenciával. Azt talán Kozák sem állítaná, hogy minden formális és informális kapcsolatot megszakított volna az őt jelölő párttal. Kozák és elvbarátai azt gondolják, hogy az SZDSZ meg a Soros-világegyetem összeomlása után visszamehetnek majd független, kritikai, liberális értelmiségnek. Hát nem. Kozák éppúgy megmarad SZDSZ-esnek, mint például a ma EBESZ-színekben tündöklő Haraszti Miklós, akinek a jelentéseire (miszerint az MTV mikor mennyire a kormánypolitika szolgáló leánya) oly előszeretettel hivatkozik.
Hát akkor vegyünk sorra néhány apró tévedést. Kozák szerint ahhoz, hogy a Magyar Televízió mostani négyéves ciklusát értékeljük, vissza kell menni az előzőre. És visszamegy. Mint a hat éve tobzódó koalíció, amely jobb ötlet híján még mindig Orbán-kormányozik. Ám visszahátrálva nem érti, hogy miért volt csonka a kuratórium. „Ne firtassuk, miért” – írja. De, firtassuk csak: történelmi lecke liberális fiúknak. Áder János házelnökként nem kiszorítani akarta az akkori parlamenti ellenzéket (MSZP, SZDSZ, MIÉP) a tévékuratóriumból, csupán azt várta el tőlük, hogy a törvény betűje szerint egyezzenek meg egymás között a jelöltek személyéről. Ez nem sikerült; a csonka kuratóriumot tehát az ellenzéki pártok konszenzusképtelensége hozta létre – sokkal több propagandahasznot hajtva a szocialistáknak és a szabad demokratáknak, mint amennyi valós hátrányt emiatt elszenvedtek. Kozák ugyanezt a szituációt egy ciklussal később, Szili Katalin házelnökösködése mellett, a négykurátoros MDF modellje esetében már teljesen rendjén valónak találja, holott az MDF a MIÉP korábbi követelését ismételte meg: törpepártként ötvenszázalékos ellenzéki reprezentációra tartott igényt. Csonka kuratórium lett ez is, csak ellenzéki kollaboránsokkal feltöltve. A balliberális média ezt a párhuzamot nem akarta felfedezni – a Fidesz propagandahaszna elmaradt. „Kontroll volt, csak fideszes kurátor nem” – képes papírra vetni Kozák a végtelenül cinikus mondatot. Valahol itt kezdődik a jelen idejű történelemhamisítás.
Mindez számára „érdektelen”, holott ez a probléma gyökere: ha a fideszes időket keletiesnek minősíti, mitől nyugatias az ő egy az egyben másolt kuratóriumi szisztémájuk? Mitől szűnt volna meg a köztévé „kézből etetése”? Talán attól, hogy választásikampány-mézesmadzagként – ma is halljuk Lendvai Ildikó magyar hangján – megszüntették a készülékhasználati díjat, s a költségvetés átvállalta a közmédiumok finanszírozását, gúzsba kötve a mindenkori médiaelnökök kezét? Ez lett ám csak az igazi kézből etetés! A Kozák által hangoztatott normatív fejlemény (hogy az intézménynek azóta mégiscsak rendes éves költségvetése lehet) nem egyéb, mint visszatérés az elemi törvényességhez. Szégyen, ha emiatt Rudi Zoltánnak kellett nyomást gyakorolnia a kormánypártokra…
Kozák észjárásában benne van a mitikus „szürkeállomány” gőgje, a szellemi felsőbbrendűség tudata: száműzött „ótvaros szórakoztató produkciókról” beszél; egy korábbi tévéelnököt pedig a „miféle szerzet” szókapcsolattal illet, mintha a Gyűrűk ura hobbitjáról lenne szó. Kozák a saját stílusát kifinomultabbnak érzi vitapartneréhez viszonyítva, kigyűjtve a mérnök végzettségű Szabó László képzavarait – ám a magamfajta „alanyi költőt” némiképp irritálja az olyan kozáki fogalmazásmód, hogy „a köztévé dolgozói jó mélyen benyaljanak”, vagy, hogy „el van cseszve a médiatörvény”. De nem is a stiláris skizofrénia a legnagyobb gond, hanem a tartalmi. „Van pár elfogadható műsor, és épül a székház” – foglalja össze Kozák a ciklus eredményeit. Szerintem a közszolgálati minimum az, hogy minden műsor elfogadható legyen. A székház pedig nem épül; ez hazugság. Épp a leszólt extévéelnök által rendelt terveket porolnák le, amit akkor a mai kormánypárti publicisták kórusban pocskondiáztak. S ha hozzá is kezdenének az építéséhez, egy „nyugatias” demokráciában furcsa, hogy a miniszterelnökhöz és pártjához közel álló vállalkozásé legyen ez a százmilliárdos nagyságrendűvé duzzasztott üzlet. Kétségkívül haladás, hogy a kormányfő közvetlen családtagjai immár nem készítenek műsort a köztévében, mint Medgyessy Péter országlása idején – de ez csak szerény elmozdulás a türkmenisztáni modelltől. Vajon Kozáknak nem tűnik fel, hogy a negyven évre elosztott hipotetikus székházépítési 115 milliárd (szolgáltatásokkal, ahogy írja) negyven évre bebetonoz egy jól kitapintható érdekkört a közszolgálatba? Ugyanazt az érdekkört, amely az ugyancsak túlértékelt kormányzati negyed beruházása kapcsán most látványosan elbukott?
A Kozák-féle farkasvakság egyéb területekre is kiterjed. Talányos okból nem hajlandó politikai tisztogatás áldozatának tekinteni a sokáig tévés szakszervezeti tisztségviselőkként kellemetlenkedő Siklósi Beatrixot és Matúz Gábort; sőt odáig megy, hogy az MTV-ben nem is volt politikai tisztogatás. Ellenpróba: tud-e a Fidesszel szimpatizáló vezető köztévést mondani? Miközben SZDSZ-es, MSZP-s és MDF-es kötődésű vezető és szerkesztő szép számmal van. Kozák etikai vagy esztétikai érzékét nem zavarja, hogy az MSZP-kampányhős Juszt Lászlónak műsora van a köztévén, sem az, hogy az MTI tulajdonosi testületébe MDF-színekben jelölt-delegált Debreczeni József, a miniszterelnök háziszerzője vissza tudott térni kiemelt fizetésű köztévés műsorába. Rudi Zoltán tévéelnök Debreczenit éppúgy megpróbálta kiszorítani a képernyőről, mint a Nap-kelte legelfogultabb, legösszeférhetetlenebb műsorvezetőit, Orosz Józsefet és Aczél Endrét – a kormányzat azonban a jelek szerint nem tűrt el ekkora kilengést. Rudit, akit a tévéostrom utáni napokban tanúsított reakciója miatt lapunk is élesen bírált, más alkalommal épp a Magyar Nemzet vette védelmébe, miközben a liberális lelkiismeret nem szólalt meg: például amikor Friderikusz Sándor a Népszabadság hasábjain politikai nyomást gyakorolva akarta őt leváltatni. Friderikusz most újfent hivatalos elnökaspiráns: kíváncsian várom Kozák királycsináló voksát.
Ugyanez a leválasztási kísérlet a Nap-kelte esetében a kormánypolitika közegébe mélyen beágyazódott Gyárfás Tamás kiütéses győzelmével végződött: a Magyar Televízió testében merőben idegen, rákos szövetként burjánzó Nap-kelte legutóbb az ünnepek alatt és a két ünnep között már megint konzervműsorként élősködhetett, nem reagálva még olyan nagy horderejű politikai eseményekre sem, mint Sólyom László döntése egészségpénztár-ügyben vagy mint Benazir Bhutto meggyilkolása. A Nap-kelte totális politikai egyoldalúsága, elfogult műsorszerkesztési és laza reklámozási gyakorlata miatt az ORTT több ízben elmarasztalta az albérletben készülő műsort, aláásva a tévés közszolgálat maradék tekintélyét is. Kozák figyelmét bizonyára az is elkerülte, hogy a legnagyobb ellenzéki párt kínosan hosszú ideje bojkottálja a Nap-keltét (magát az MTV-t nem), ami példátlan Európában, s nem a politikai kiegyensúlyozottságot bizonyítja. Gyárfásék úgy próbálnak ellenzéki színeket kreálni műsorfolyamukban (ahol az MSZP–SZDSZ politikusainak változatlanul szervilisen alákérdeznek!), hogy az MDF túlreprezentálása mellett szalonképtelen figurákat engednek a képernyőre. Mit szól ehhez egy „liberális értékkötődésű” kurátor?
Kozák számára az is belefér, hogy a közszolgálatot – akár műsorváltozással – propagandacélokra bármikor igénybe vegye Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, mint például emlékezetes várbéli jelenésekor tette, amikor nyolc percig nem mondott semmit. Utólag tehát el kell ítélnie Kozáknak Hankiss Elemért is, aki a halálos beteg Antall Józsefet nem engedte képernyőre. Egyáltalán: egyenlő mércével kell mérnie. Például Szabó László esetében is, akit leemeszempéz, hogy nem operatív, de nem fedezi fel köztévéügyben a konszenzusos ajánlatát. Hogy például a köztévé ne horgonyozzon le egyetlen szubkultúra mellett, még akkor sem, ha az az SZDSZ-é. (Irodalomban ez sajnos így van, hiszen szinte csak a Szépírók Társasága szerkeszt; építészetben – a saját tapasztalatom is tanúsítja – sikerült elmozdulni a pluralizmus felé.) De ha a tényfeltárás mellett maradunk is: az ajánlott Gripen-próba nem elég. Kozák a híresztelések alapján azt hiszi: abban az SZDSZ nincs benne. Egy valóban kiegyensúlyozott köztévé csakúgy kimerítően tárgyalná a Demszky-féle útsikkasztási stikliket, a Wekler-ügyeket meg a Kóka-féle sztrádatendereket. Fogja is. Igaz, akkor már Kozák nem feltétlenül lesz kurátor, mert nem lesz, aki jelölje. Addig is, nem ártana leszállnia a magas lóról.