Megint drágul a kenyér

Tavaly év végi előrejelzésekkel szemben várhatóan ismét emelkedik a közeljövőben a kenyér ára.

Dénes Zoltán
2008. 01. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ilonka Boldizsár, a Pékszövetség elnöke szerint ez elkerülhetetlen, mert a pékek többsége már a malmok tavaly októberi, 10-12 százalékos lisztáremelését sem tudta elfogadtatni a kereskedőkkel, az idén pedig tovább nőnek termelési költségeik az energiaárak, illetve a minimálbérek emelkedése miatt. – A növekvő alapanyag- és energiaköltség, a dolgozók bére, a megnövekedett járulékok és a szállítás folyamatosan emelkedő költsége elviszi a hasznot – mondta Ilonka Boldizsár, aki szerint mindez például saját cége esetében azt jelenti, hogy legalább 10-15 százalékos áremelést kell elfogadtasson a kereskedőkkel.
Ha a jelzett áremelés átmegy a kereskedelmen, úgy információink szerint egy kiló fehér kenyér fogyasztói ára immár nemcsak eléri, hanem meg is haladja a korábban lélektani határnak tekintett háromszáz forintos szintet. A pékszövetség elnöke kitért arra, hogy a múlt évben végrehajtott több áremelés összességében csak arra volt elegendő, hogy a megnövekedett lisztár nyomán a pékek ne veszteséggel termeljenek.
*
Az ágazatot leginkább az energia folyamatos drágulása sújtja – mint arról korábban már többször beszámoltunk, a gazdasági tárca várakozásai szerint a liberalizált árampiacon a pékek 15-30 százalékkal drágábban juthatnak elektromos energiához, mint tavaly –, de jelentősen nőnek humán költségeik is. Az idén ugyanis a kötelező legkisebb munkabér a szakképzettséget nem igénylő munkakörök esetén havi 69 000 forintra, a legalább középiskolai végzettséget, illetve szakképzettséget igénylő munkaköröknél két év szakmai gyakorlat, illetve ötvenéves életkor alatt havi 82 800, a szakmai gyakorlattal rendelkezőknél, valamint 50 éves életkort elérők esetében havi 86 300 forintra emelkedett. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi, tavaly novemberre vonatkozó adatai szerint éves öszszehasonlításban a liszt és dara fogyasztói ára közel hatvan százalékkal emelkedett, miközben a kenyér ára 21,5, a péksüteményekké pedig közel 20 százalékkal drágult. A pékszövetség elnöke kitért arra is, hogy az áremelések miatt nem esett vissza a kenyér fogyasztása, vagyis szerinte azokat a lakosság elfogadja, így szerinte a pékek elé a legnagyobb akadályokat éppen a profitot zsebre vágó kereskedők gördítik. Rávilágított: miközben a pékek a túlélésre játszanak, addig van olyan kereskedő, amely akár 80 forintot is keres egy kenyéren.
A jövőre nézve nem túl biztató, hogy az energia és a liszt mellett a gabona is jelentősen drágult – méghozzá világszinten. Ez azért érdekes, mert a gabonakészletek eközben emelkedtek, ami az árak letörését indokolta volna. Azonban a két legdinamikusabban fejlődő gazdaság, Kína és India a fellendülésnek köszönhetően a saját lakossági fogyasztásukat is megtöbbszörözték. Ez az élelmiszerek esetében főként a húsnál mutatkozik meg, amihez viszont több állat tartása szükséges, számukra viszont ezáltal jóval több gabona is kell az etetéshez. A két ázsiai ország húsfogyasztása nem a népességnövekedésnek köszönhetően nőtt számottevően, hanem az étkezési szokások megváltozása miatt. A gazdasági növekedésből származó kedvezőbb vásárlóerő többek számára tette lehetővé a hústermékek megvásárlását.
A gabona mellett a kukorica ára is rekordszintre emelkedett a múlt évben. Ezt nagy valószínűség szerint a takarmányt alapanyagul használó bioetanolipar fejlődése magyarázza, ami egyben az alapanyagként, de élelmiszerként és takarmányként használt növények minden eddiginél nagyobb keresletét. A magasabb élelmiszerárak világszerte felhajtották az inflációt, ennek mértéke azonban országonként eltérő volt. A gazdag országokban több mint 5, míg a feltörekvő országokban több mint 11 százalékkal drágultak a fogyasztói árak az idei év során, egyes államokban pedig most mérik az elmúlt évtized legmagasabb inflációját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.