Metternich Klub

A Szociális Világfórum nevű nemzetközi mozgalom honi tagszervezete, a Magyar Szociális Fórum (MSZF) gyűlést akart tartani az országos MÁV-kórházban, hogy tiltakozzon a társadalombiztosítás kiárusítása ellen. A kormány azonban megtiltotta az összejövetelt az intézményben. A hír hallatán felvetődik: vajon kié a MÁV-kórház? A kormányé vagy az állampolgároké, még ha tiltakoznak is? Amíg az „egészségügyi reform” részeként dobra nem verik, a MÁV-kórház bizony az állampolgároké. S vajon kié az ország? Míg fel nem vásárolják, szintén az övéké. S mert ez így van, a kormány ismét jogszerűtlenül és antidemokratikusan járt el. Aminek – tudom – már nincs hírértéke. Mégis mondani kell, mert jaj nekünk, ha megszokjuk…
A Kossuth Klub engedélyt adott, hogy épületében tartsák a tiltakozó gyűlést. Azonban később az engedélyt visszavonta, mondván: politikai rendezvényhez nem ad helyiséget. A dolog egyértelmű, megkísérelték megakadályozni az összejövetelt. Mármost a Kossuth Klub alapszabálya így jelöli meg az egyesület célját: „közreműködés a jogállamiság és a civil társadalom formálásában, a mindennapok kultúrájának fejlesztésében, a közhasznú igények kielégítésében.” A klub ezzel megtagadta önnön szabályát és rendeltetését, hasonulva a kormányhoz. Javaslom, vonja le a megfelelő konzekvenciát: változtassa a nevét Metternich Klubra!
Ugyanakkor az Attac Magyarország Egyesület elnöke, Benyik Mátyás – aki az MSZF-nek is tagja – nyilatkozatot adott ki, melyben a tiltakozó összejövetelt „civilnek álcázott, jobboldali-szélsőjobboldali kötődésű, pártpolitikai rendezvénynek” minősíti, és helyesli, hogy a Kossuth Klub visszavonta az engedélyt. Tegyünk föl tehát néhány kérdést. Egy: honnan jött a Kossuth Klub igazgatójának, Lugossy Györgynek hirtelen megvilágosodása, hogy mégsem ért egyet a rendezvénnyel? Kettő: ki valójában Benyik Mátyás, akinek utóbbi években kiadott nyilatkozatai (néhány ártalmatlan antineoliberális közhelyet leszámítva) szépen összecsengnek a kormány retorikájával, főként ami az ellenzék lejáratását, mocskolását, sőt nyílt fasisztázását illeti? Három: milyen civil az, amelyik betart a civileknek; milyen antiglobalista, aki a neoliberális terror idején a tiltakozókat igyekszik lejáratni? És négy: nem kellene gyorsan tisztázni, ki az igazi és ki az álcivil?
Az MSZF végül megtartotta ülését, s meghirdette, hogy népmozgalmat indít; a parlamenti képviselőket szembesíti azzal, hogy a tb-törvény ellenkezik az emberek akaratával; helyi lakossági fórumokat szervez; csatlakozik az üzleti alapon működő több-biztosítós egészségbiztosítás népszavazáson történő elutasításához. Csupa „jobboldali-szélsőjobboldali” mozzanat, ugye?
A demokrácia alapvetően a civil (polgári) aktivitásról szól. Civilnek lenni erkölcsi kategória. Amikor bebizonyosodik, hogy egy kormány külső érdekeknek készül kiszolgáltatni az országot – amelyet a Magyar Nemzetben is feladott hirdetésekben szereplő propagandaanyag tartalma sem tud ellensúlyozni –, akkor az igazi civil, alkotmányos kötelességének megfelelően, demonstrációval, sztrájkkal, aláírásgyűjtéssel, valamint a polgári engedetlenség szelíd formáival igyekszik ezt megakadályozni. Fenti tényállás bebizonyosodott. Az ellenállás a túlélés egyetlen esélye, s ez csak szervezett formában működik hatékonyan. Üdvös lenne, ha a valóban civil szervezetek e zűrös világban óvatosabbak lennének, és figyelnének arra, ki és miért férkőzik a soraikba. Aki ilyen helyzetben az ellenállást igyekszik megakadályozni, aki az alkotmányos keretek közt történő tiltakozást megpróbálja lejáratni, az bizony a kormány embere – beszéljen egyébként bármit is…