MI A MAGYAR?

ANTAL. Higyjed, jó atyámfia, Demeter, hogy a tobzódás és a részegség az embernek lelkét elvesztvén, testét is elveszti, és külemb-külembféle betegségeknek, időtlen halálnak is oka. Bizonyába mondom, hogy ha Isten nem volna is, sem bűn, sem büntetés, sem örök kárhozat, mégis meg kellene az embernek magát kémélleni, hogy annyéra borral meg ne terhelnéje magát. Mert e nyilvánvaló dolog, hogy a tobzódással és a részegséggel az egész természet megrontatik. Abból jő a nyavalyás és időtlen vénség; abból jő a főnek eszeveszése és szédelgése; abból lesznek a könnyező és pecsenyés szömek; a büdes lehelletek és fekete fogak; a fájó és nem emésztő gyomor, a reszkető kezek, a vízkórság, a köszvény minden testébe, a kólika és bélnek poklossága, az olajjal származó és túros lábak, rövideden: minden betegségek a fölötte való ételből és italból származnak. Mert miképpen hogy a mértékletes élet a mentől jobbik orvosság, mint a tudós emberek és mindnyájan az orvosdoktorok mondják: azonképpen a tobzódás legártalmasb dolog, mely megrontja a természetet, és az embernek életét megrövidíti. Honnan vagyon az, hogy mikor most egy hatvanesztendős embert látunk, hogy úgy törődött, úgy fonnyadott meg, mintha egy holnapig az akasztófán függött volna, nincsen semmi erője, teljességgel meggörbedett? Lám, mely cinteremszínű vagy te, jó atyámfia, Demeter, mely igen ráncos az orcád, ugyan discantot írhatnának réá! Lám, mint esett be mind a két szömed, maga alélt vagy, huszonkét esztendős ember: vajon honnét vagyon ez? Nemde innét vagyon, hogy ifjúságtokba mindennek az ő természetit a nagy tobzódással megtörte és megfojtotta? Mert tekints csak a korcsma avagy egyéb lakodalomnak házához, lásd meg csak, mit művelnek az emberek: lám úgy isznak, mintha átokkal parancsolták volna nekiek: meg kell halniok.
DEMETER. Nyilván igen igazat beszélesz. Én nyilván mind erőmet, s mind egészségemet elvesztém e hitván tobzódás miatt. Szánja az élő Úristen. De jó Antal uram, vannak azért most is szép vénemberek.
ANTAL. Valahol egy magabíró szép vénembert látsz, kérdd meg tőle, miképpen jutott olyan nemes vénséghöz? Nyilván azt feleli, hogy alkolmas munkával és mértékletes étellel-itallal jutott ahhoz, nem tobzódással. Most kedig csak étel- és italba, és jóllakásba vagyon minden mesterség, és minden igyekezet, elannyéra, hogy az embereknek zúg a fülek belé, hogy könnyez a szömek, hogy dedereg az ajakok, és hogy teljességgel elbolondulnak. Bezzeg nyavalyaságos emberek ezek, kik ez ondok szertelenségbe estenek. Mert nyilván nyavalyás dolog ez, és annak, aki eszébe veheti, elég rettenetes, hogy efféle részegeseknek nincsen nagyobb ellenségek, mint tulajdon ő magok. Mert ők magok magokat megölik. Ha egyéb volna valaki, ki őket meg akarnája ölni, vaj mint kergetnéjék azt? Talám sok országokat megjárnák azért. Ezt kedig, az ő főellenségét, a bort és az önnen testét nem gyűlölik, nem kergetik, nem büntetik, hanem még hízelkednek néki, untalan töltik és terölgetik. Ó, nagy bolondság!
ANTAL. Nyilván hiszem, hogy efféliekbe tíz közett sem hal egy meg igaz és természet szerént való halállal. Mert ha igaz, meg nem halnak akkor, mikor részegek és mikor a bortól megdühödtek: azért ugyan a természetet megrontották, elvesztették és a borral készen benyelték a pókot, mellyel meg kell halniok. Mikor azután meghalnak, nem külemb, mintha fegyverrel ölték volna meg magokat: mint adhatnak számot az Isten előtt?
Így szól a Jézus Sirák is, cap. 38.: mindenféle étekkel meg ne töltsd magadat, mohón se egyél, mert a mohóság betegséget nemz, és a megelégedhetetlen tobzódó sokféle fájdalmat szenved.
Innen vagyon ama közmondás is, hogy többen halnak az ivegbe és kupába, hogynem mint a folyóvízbe. Item: többet öl meg a Bakhus, hogynem a Mars.
(Heltai Gáspár: A részegségnek és tobzódásnak veszedelmes voltáról való dialógus, 1522)