(mire jók a blogok, infók és fórumok )

Én nem tudom, bár kétlem, hogy az úgynevezett internetes fórumozás pozitív értelemben segíti-e elő a gondolatok szabad áramlását. Egyelőre a különböző domainneveken vitázók, a blogosok, „infók” és tartozékaik világa – legalábbis Magyarországon – bizonyos értelemben beszűkült, önmagában és önmaga körül forgó, zárt, körülhatárolt, önsanyargató világ, amely szerény mértékben képes csak befolyásolni a közvéleményt.
A virtuális közeg alkalmas a rejtőzködésre, a személyekhez nem köthető, fantázia szülte, olykor szimbolikus elnevezések az azonosság illúzióját keltik ugyan, de elfedik a felelősséget. A különböző vélemények így igazából csak az ideológiai, politikai csoporthoz való tartozást fejezik ki, az egyén bújócskát játszik, szinte a semmiből érkeznek – néha egészen ocsmány – üzenetei. A szabadság illúziója, úgy látszik, együtt jár a gátlástalansággal, az azonosíthatatlanság és az alattomosság szinte összefonódik. Itt nem csupán arról van szó, hogy egy virtuális világba szánt szándékkal belépő s önmagát nyíltan vállaló személyt fenyegetések, alattomos támadások érnek, hanem olyanokat is érhet sérelem, rágalom, akik egyáltalán nem vesznek részt netes vitákban, nem nyilvánítanak véleményt, nem villogtatják szellemüket és szellemiségüket névtelenséget kínáló fórumokon, hanem azonosíthatóan vállalnak szerepet akár a közéletben, akár a médiában.
Neten bármit lehet üzenni bárkinek. A halálos fenyegetésnek sincs következménye. Lehet hazugságokat, rémhíreket terjeszteni, manipulálni, provokálni. A különböző fórumok, „infók” lehetővé teszik a kettős fedelű játékokat, teszem azt, a mocskolódást és a fenyegetőzést a politikai ellenfél zászlaja alatt. Lehetetlen a valódi szándékot tetten érni, akár fajgyűlöletről, akár hőzöngésről, akár rémisztgetésről van szó, akár csak az ostobaság, gátlástalanság átruházásáról. A legocsmányabb üzenetek nagy kerülőutakon át érkeznek meg a hazai internetezőkhöz, a „magyarok nyilai” mielőtt becsapódnának a célba, megjárják Afrikát, Amerikát.
Sajnos be kell látnom, hogy nem vagyok ennek a kornak a gyermeke. Ha egyszer-egyszer kinyitottam valamely internetes politikai vitafórumot, a különböző véleményeket olvasva általában rögtön hányinger fogott el, bármiről, bárkiről esett is szó. Maga a stílus undorított, a fölényes, kioktató, mindentudó, azonosíthatatlan hang, a valójában gyáva, eszejátszó kérkedés.
Az úgynevezett blogok írásának is van hátulütője, bár ez esetben a napló szerzője vállalja önmagát, és bízvást számíthat olvasói gátlástalan és névtelen közléseire. Valószínű azonban, hogy aki blogot ír, egyáltalán nem mentes a befolyásolás szándékától, s így aligha ártatlan a kibontakozó cselekményben. A teljesen személyes és bensőséges jellegű közléseknek ugyanis a virtuális világban nincs sok értelmük, mivel a személyiség igazi titkai ritkán tárulnak fel, legfeljebb egy olyan naplóban, amely a mindhalálig zárva maradás szándékával készült, s csupán írója lelkének „túlcsordulását” hivatott mederben tartani. Ez azonban egy nyilvános vallomás esetén lehetetlen. Tehát a blogíró a külvilágtól, másoktól akar valamit, s így természetesen a manipulálás szándékával indítja világ körüli útjára gondolatait. Ha ez a szándék túl erős, vagy a blogger vélekedése túlzottan egyoldalú és agresszív, olvasóiból és levelezőiből is agressziót vált ki, amely csak szavakban testesül meg ugyan, de milyen szavakban! A csúcspont mindig az, hogy „egy ilyen rohadékot fel kéne akasztani”.
Hogy a vélemények szabad áramlásának ez-e az igazi célja és következménye, én nem tudom…