Múzeumi egerek képekről, szobrokról

Találja ki a kedves olvasó, mi köze van két egérnek a zoetróphoz? Szabad a gazda? Hadd kezdjem a magyarázatot a vége felől: E. J. Marey fiziológus, a Col-lege de France tagja 1880 táján forgótárcsára szerelt gipszmintasorozaton mutatta be egy sirály repülésének, majd egy ló vágtatásának fázisait, kísérleteivel gyorsan haladva a mozgófényképezés felfedezése felé. Na már most, ez a derék francia azt állította, hogy miközben a ló vágtat, bizonyos pillanatokban egyik patája sem érinti a földet. Egy Stanford nevű amerikai kollégája kétségbe vonta e tudományos tézist, felkérte tehát a brit E. Muybridge fotográfust, próbálja megörökíteni a ló mozgásának fázisait. A tizenkét, sorba állított masinával sikeresen lefényképezett mozgássorozat Marey-t igazolta, ennél is fontosabb volt azonban, hogy az újítás az utolsó lépésnek bizonyult a mozgófilmezés megindulásához. Az egerek pedig úgy jönnek a képbe – stílszerűen fogalmazva –, hogy egyikük, Székely Bertalan festészetéről beszélgetve a múzeumban unokatestvérével, a szóban forgó kísérletekre hivatkozik a remek lóábrázolások láttán.
A kedves olvasó azt gondolhatja: e sorok írója már egereket lát a plafonon az év végi koccintgatások következményeként. Nem erről van szó! Fiatal művészettörténész szerzők, kisebb-nagyobb gyermekek számára készített könyvükben egy múzeumban élő egér segítségével próbálják megismertetni a festészet, szobrászat és a többi képzőművészeti műfaj csínját-bínját. Mégpedig nagyon ügyesen, az oktatósorozatnak tervezett – a legfőbb hazai múzeumok és a Nemzeti Kulturális Alap által is támogatott – munkájuknak legalább annyi esélye van, hogy a tanuló ifjúság érdeklődését felkeltse a művészetek iránt, mint az eddigi, meglehetősen száraz és ötlettelen iskolai gyakorlatnak.
A rendkívül művelt múzeumi egér az első, karácsony előtt megjelent könyvben az állatábrázolások történetének áttekintésével kezdi a kurzust: a ló, kutya, bika, szarvas, szamár, bárány, oroszlán és a madarak híres példáival gazdagon illusztrálja játékos előadásait. Nem feledkezik meg természetesen a macskáról sem – gondosan felkiáltójelet téve a fejezetcím végére –, bemutatva az életveszélyes négylábú szobrait és képeit az ókori Egyiptomtól Kádár Béláig és Kondor Béláig. „A macska nem szent és nem is ördögi. Sokkal inkább olyan tulajdonságokkal társítják, mint a szépség, nőiesség, elegancia, játékosság, önállóság vagy a titokzatosság” – okítja egér úr a toleranciára unokatestvérét. „Menjünk innen!” – feleli az. A könyv végéhez ügyesen csatolt mellékletek segítségével könnyen elkészíthető például az a bizonyos, forgatható zoetróp is, a valóságban is szemléltetve a lónak az ő vágtatását.
A jól szerkesztett, szép kivitelű, színes képekkel és rajzokkal bőségesen ellátott könyvet jó szívvel ajánlom a minden korú iskolás gyermekek és szüleik számára.
(Jánosi-Halász Réka, Entz Sarolta, Fekete-Horváth Erika: Állatok a múzeumban; Hungart, 2007. info: www.keteger.hu)