Nem minden hazai vállalat nemzeti vállalkozás

Sok nehezen érthető dolog történt a magyar gazdaságban az elmúlt két évtizedben. A pénzromlás immár két évtizede képtelen európai léptéket felvenni. A gazdaság közepes ütemű növekedését rendre évekig tartó stagnálás követi. A rendszerváltás óta eltűnt mintegy másfél millió foglalkoztatott, de nálunk a munkanélküliség mégis hivatalosan sokkal alacsonyabb, mint Európa más országaiban annak ellenére, hogy ott a lakosok 55-60 százaléka, nálunk meg alig 40 százaléka van állásban. Talán a legtalányosabb, hogy a gazdaság a rendszerváltozás óta bekövetkezett, mintegy negyvenszázalékos növekedése úgy ment végbe, hogy közben két jövedelemtulajdonosi csoport, az állam és a munkavállalók pórul jártak.
Az állam növekvő adóterhelés mellett is folyamatos deficitekkel küzd. Termelő vagyonát elveszítette, és tetemes új adósságot, azaz negatív vagyont is felhalmozott. Mindeközben csökkenti, faragja polgárainak járó jóléti és közszolgálati juttatásait. Nem különben pórul jártak a munkavállalók is, hiszen reálbérük talán éppen ez év végére esik újra vissza az 1989-es szintre. Vannak hajlamok, hogy az ellentételt egy szűk réteg meggazdagodásában lássák. A számok nyelvén azonban ez sem igazolható. Igaz, hogy a növekedő szegénység perspektívájából a felhalmozott magánvagyonok hatalmasnak tűnnek, mégsem szolgálhatnak elegendő magyarázatul. Nálunk nincsenek eurómilliárdosok, nincs egy valamire való magyar kézben lévő vállalat, amit regionális multi címmel lehetne akár gyanúsítani. Legnagyobb vállalkozóink vagyona nemcsak az orosz újgazdagok vagyonától van fényévekre, de szerényen húzódik meg a cseh, a lengyel, de még a román vállalkozói vagyonok mögött is. A nemzetközi arénában vállalkozóink nem versenyképesek, elvétve sem hallunk jelentős magyar vállalkozói sikerekről külföldön.
Szóval az a kérdés, hogy hová lett a mintegy negyvenszázalékos növekedés haszna, ha a munkavállalóknak abból nem jutott több, az állam elszegényedett, és a magyar vállalkozók is lemaradtak külföldi versenytársaik mögött?
Mindenekelőtt rögzíthetjük, hogy a jövedelmek az előállított társadalmi termékekből (GDP) annak piaci értékesítése során jönnek létre, azon a helyen, ahol az értékesítés történik, tehát belföldi értékesítés esetén belföldön, külföldi értékesítés esetén pedig a határainkon túl. Megkerülhetetlen, hogy ezen a ponton a hazánkban működő, értéket előállító vállalkozások között különbséget ne tegyünk, azon az alapon, hogy azok többségi tulajdona közvetlen vagy közvetett módon magyar vagy külföldi állampolgárok tulajdonában van-e, értékesítési piacuk súlypontja belföldre vagy külföldre esik-e, a vállalkozási skálán kicsinek vagy nagynak minősülnek termelésük értékének alapján. Ezen az alapon definíció is megfogalmazható. Közvetlen, vagy közvetett módon külföldi kezekben lévő, értékesítési piacaik tekintetében külföldi súlypontú, a vállalkozási skálán nagynak számító magyarországi székhelyű vállalkozások az európai jog szerint hazai (domestic) vállalatok. Célszerű azonban elkülöníteni őket a többségileg hazai magánszemélyek közvetlen tulajdonában lévő, értékesítési szemponttól hazai súlypontú, a skálán kisebb kategóriába tartozó ugyancsak hazai vállalatoktól, mert utóbbiak nemcsak hazaiak, hanem nemzeti (national) vállalkozások is. A megkülönböztetést még akkor is meg kell tenni, ha a közbeszéd a rendszerváltás óta szinte minden összefüggésben lejáratni igyekszik a nemzeti jelzőt. Sajnos, nyilvántartási rendszereink ilyen alapon nem csoportosítják a vállalkozásokat. A nemzeti vállalatoknak a hazai vállalkozásokon belüli elkülönítése nélkül a hazai gazdaság két évtizedes rejtélysorozata, különös tekintettel a jövedelmek elosztására, megfejthetetlen. Magunk között szólva a rejtélyek megfejtésére sem a statisztikai rendszerünk, sem nemzetgazdasági számviteli rendszerünk ezen túl sem törekedett túlzottan. Ami mégis kiderül, arra a média borít sötét leplet.
Közismert, hogy a külföldi tulajdonú vállalkozások a hazai gazdaságban domináns erőfölényben vannak a nemzeti vállalkozásokkal szemben. A magyar gazdaság elsődleges erőforrás-forgalmának döntő hányadát kevesebb mint száz, nem nemzeti kategóriába sorolható cég bonyolítja. Bizonyos erőforrásszektorokban (hitelezés, energiahordozók) jelenlétük kizárólagos. Miközben ezrével kerülnek felszámolásra nemzeti vállalatok, ilyesmi a kis számú, nem nemzeti kategóriába sorolható vállalatok között ritka, mint a fehér holló. Vegyük ezek után szemügyre, hogy erőfölényüket miként váltják profitra. Első helyre kívánkozik a tény, hogy ez a vállalatcsoport képes költségei és bevételei rugalmas nemzetközi átcsoportosítására. Költségeket oda helyez, ahol magasak az adóterhek, bevételeket pedig oda, ahol alacsonyak. Erre lehetőséget a csoportnak kiemelkedő export-import tevékenysége ad. Ezt tényszerűen támasztja alá, hogy hazánkban az egyre növekvő külgazdasági aktivitás folyamatos cserearány romlás, azaz, hazai jövedelemvesztés mellett folyik. Eközben az érintett vállalatcsoport kiemelkedően nyereséges, befektetett tőkéinek megtérülésére kiváló. Ilyen adóalap-csökkentést a nemzeti vállalatok csak kriminalizált fiktív számlákkal tudnak megoldani. Másodízben célszerű említeni a csoportnak nyújtott adókedvezményeket. A be nem fizetett adó az államnak hiányzik, de növeli a profitot. Harmadsorban említendő a vállalkozáslétesítés állami támogatása. A nem nemzeti csoportban erről általában titkos tartalmú kormányhatározatok születtek. Egy új munkahely létesítésére itt többszöröse jut, mint a nemzeti szektorban. Negyedikként említendő, hogy monopol vagy oligopolisztikus piaci helyzete a magyar piacon kizárólag a nem nemzeti piaci szereplőknek van, ráadásul kiváló fizetési feltételeket nyújtó üzletágakban (energiaszolgáltatás, bankok, kiskereskedelmi szolgáltatások). A vevőt a monopolhelyzettől állami szabályozás nem védi.
Végül nem szabad megfeledkezni a honi jövedelemapasztás legnagyobb okozójáról, az államadósságról sem. Az államadósság rátelepszik a hitelpiacokra és két évtizede magas szinten tartja a kamatokat. Ez a helyzet is a nem nemzeti vállalatcsoportnak kedvez. A hitelezést kizárólag ez a csoport végzi, de a csoport hitelfelhasználó tagjainak lehetősége van arra, hogy olcsó külföldi pénzben finanszírozzák tevékenységüket. A tapasztalat azt mutatja, hogy a rendszerváltozás utáni növekedés többletjövedelme határainkon belül vagy azon kívül, de a kis számú nem nemzeti csoportnál csapódott le. Ha nem is a teljes képről, de a statisztikai kimutatások is erről tanúskodnak. Miközben a cserearányok 2003 óta folyamatosan romlanak, a 2005-re a külföldi tulajdonú hivatalos jövedelmek 400 milliárd forinttal nőttek, de a belföldiek jövedelmének aránya 0,9 százalékponttal romlott a KSH kimutatásai szerint.
Nem kétséges, hogy egy reformnak a hazai jövedelmek növelését kellene zászlóra tűzni. Ehhez az út az inflációellenes pénzügypolitikán keresztül vezet, ami az alacsony kamatok révén azonnali jövedelmeket keletkeztet minden eladósodott, belföldi jövedelemtulajdonosnál (lakosság, nemzeti vállalatok). Az állam egyensúlyi pozíciója is javul, megnyílik a lehetőség az adócsökkentésen keresztüli gazdaságélénkítésre. A gazdasági növekedést végre a nemzeti vállalkozások növekedése is táplálná. Ezek biztosítják ugyanis a hazai munkahelyek több mint felét. A stabil pénzpolitikára alapozó reform a nem nemzeti vállalatcsoport érdekét sem sértené, noha a spekulatív befektetések fokozatosan értelmüket veszítenék, és ez valóban fölvállalandó konfliktusokkal jár.

A szerző közgazdász, volt miniszter