Tegnap lapzártánkat követően, amerikai idő szerint este rendezték meg az amerikai elnökválasztási folyamat első mozzanatát, az iowai jelölőgyűléseket. A regisztrált pártszimpatizánsok informális összejövetelein tulajdonképpen arról döntöttek, hogy a részükről melyik aspiráns politikus jelöltségét támogatják majd küldötteik útján az augusztusi, illetve szeptemberi pártkongresszuson.
A demokratáknál Hillary Clinton volt first lady, New York-i szenátor, Barack Omaba illinoisi szenátor, és John Edwards korábbi észak-karolinai szenátor a közvélemény-kutatások alapján lényegében egyenlő eséllyel számíthat a sikerre. Míg Edwards a stabil szavazóbázist célozta helyi kampányával, a Clinton és Obama is új olyanok bevonását kísérelte meg, akik korábban nem voltak politikailag aktívak. Versenyfutásuk többé-kevésbé az országos viszonyokat tükrözi, a siker esélyt kínálna Obamának és Edwardsnak, hogy behozzák lemaradásukat Clintonnal szemben.
A republikánusoknál az országosan legnépszerűbb liberális Rudolph Giuliani volt New York-i polgármester az utolsó napot már a következő előválasztási helyszínen, New Hampshire-ben töltötte, anynyira rosszak iowai esélyei. Itt inkább Mike Huckabee korábbi arkansas-i kormányzó és Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó végezhet az élen a közvélemény-kutatások alapján.
Nem talált legyőzőre a magyar önvezető kisautó ezen a rangos versenyen
