Olvasóinktól

Kedves olvasók!
Név- és címhiányos, valamint nyílt leveleket nem közlünk. Leveleiket szerkesztett formában adjuk közre. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A levelek tartalma nem feltétlenül azonos a szerkesztőség álláspontjával. Ügyfélszolgálat 8–17 óráig a 322-8306-os, illetve a 413-1547-es telefonszámokon.
Címünk: 1450 Bp. 9, Pf. 74.

Németh Andor (Budapest): Kunos Bálint professzor úr hivatkozik a társadalomra, amelynek én is tagja vagyok (Társadalmunkban nincs veszélyérzet, Magyar Nemzet, 2007. december 18.). Miért is ne lenne veszélyérzetünk, amikor sikerült megvalósítani Károlyi Mihály hadügyminiszterének elhíresült jelszavát: Nem akarok katonát látni! A családtagokon és a díszszemlék résztvevőin kívül ugyanis nem lehet ma Magyarországon katonát látni. A NATO? A ciprusi görögök is bennük bíztak, és a jugoszláviai harcokba is csak akkor avatkoztak be, amikor az ország már romokban hevert. Meggyőződésem, ha bármelyik szomszéd állam cserkészei nyári gyakorlatként hazánk lerohanását tűznék ki célul, könnyűszerrel végrehajtanák a feladatot.

Vásárhelyi Ernőné (e-mail): A Magyar Nemzet december 28-i számában arról olvastam, hogy Garamhegyi Ábel külgazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos minden zenei előképzettség nélkül vezényelni akarta a Szegedi Szimfonikus Zenekar karácsonyi koncertjén Verdi Szicíliai vecsernye című operájának nyitányát. Miből gondolta bárki is, a cikk szerint Pál Tamás karnagy úr, hogy Szeged első számú komolyzenei együttesét így meg lehet alázni? Kinek lett volna jó, ha a karácsonyi koncert botrányba fullad vagy a zenekar nevetségessé válik? Itt ma, ebben az országban mindent lehet. Ha ezt a „Magyarország” nevű zenekart is egy hozzá nem értő, dilettáns karnagy hadonászása vezeti, akkor joggal gondolhatta a kormánybiztos úr, hogy ezt neki is szabad. S közben mi – mint a próbán a zenekar, ahogy egyikük elmondta – küszködünk a röhögőgörccsel és a dührohammal. Szerencsére a zenekar igazgató karnagya a botrányos próba után az egészet lefújta.

Kiss Antal (Miskolc): A hatalom vezérelve az a cinikus Kóka-féle bölcsesség, hogy a mocsár lecsapolása előtt nem szokás a békákat megkérdezni. A békák ugyanis mi vagyunk, a bamba, együgyű, tájékozatlan, az általuk szellemileg alultápláltnak minősített állampolgárok, akik képtelenek vagyunk felfogni, milyen óriási minőségjavulást hozna számunkra az egészségügyi ellátásunkra (az 1500 milliárdos OEP-kasszára) rászabadított profitéhes magánbiztosítók tevékenysége. Valóban talányos, hogy ha magasabb járulékfizetés nélkül – ahogy ígérik –, jobbnál jobb szolgáltatást kínálva, tucatnyi magánbiztosító verseng majd értünk, közben saját apparátusukat (személyzet, irodák, gépkocsik stb.) is fenntartják, és nyereségüket is kiveszik, hogyan lesz ebből színvonalasabb ellátás? Bizonyára a mocsár szélén brekegő ostoba varangy mivoltunk a felelős, hogy a végszavazás után Kóka János és Horváth Ágnes példájára, szerelmes gerlicék túláradó boldogságával nem omlottunk mi is egymás karjaiba. Ha a törvény életbe lép, jobb lesz; na nem mindenkinek, de a befektetőknek igen.