Újabb bravúros győzelmet aratott a MiZo Pécs 2010 női kosárlabdacsapata az Euroligában: a 8. fordulóban szerda este idegenben 77-72-re legyőzte a francia Mondeville-t. Ezzel két mérkőzéssel a csoportkör zárása előtt 5 győzelemmel és 3 vereséggel áll a D jelű hatosban. Így biztosan továbbjut – a négy csoportból az első négy helyezett folytathatja a nyolcaddöntőben –, sőt a második helyhez is közelebb került. Ha megszerezné, a legjobb tizenhat között hazai pályán kezdhetné a párharcot.
Ha reálisan nézzük, akkor persze valószínűbb, hogy a Pécs a harmadik helyen végez. Jelenleg a Valencia áll az élen 8 győzelemmel, a Pécs a második 5/3-mal, a Dinamo Moszkva a harmadik 4/4-gyel. A folytatásban a Pécs a Faenzát fogadja és a Valenciához látogat, s valószínűleg 6/4-gyel zárja az alapszakaszt. A Dinamo mindkét meccsét Moszkvában játssza, a Mondeville és a Vilnius ellen. Ha mindkettőt megnyeri – ez a valószínűbb –, akkor az egymás elleni eredményekkel megelőzi a Pécset, mert a Mecsekalján is legyőzte 92-86-ra. Némi remény, hogy a Dinamo Vilniusban kikapott, ráadásul a litvánoknál új edző van, így még okozhatnak meglepetést.
Az előre lefektetett menetrend szerint a nyolcaddöntőben a C és D csoport második, illetve harmadik helyezettjei keresztben játszanak egymással. Ha a Pécs második lesz, akkor minden bizonnyal a Valenciennes ellen kezd, ha pedig harmadik, akkor vagy a Brno, vagy a Szpartak Moszkva vár rá, először idegenben. Óriási különbség, bár ne feledjük, mindhárom csapat nyert már Euroligát: a Szpartak a címvédő, a Brno 2006-ban, a Valenciennes pedig 2002 és 2004-ben diadalmaskodott. Megkérdeztük Rátgéber Lászlót, bánja-e, hogy a két sztárcsapat, a Valencia és a Dinamo ellen legalább az egyik hazai mérkőzést nem sikerült megnyerni, hiszen ez esetben már most biztos lenne a második hely.
– Egy cseppet sem. Már így is erőn felül teljesítünk, az induláskor úgy kalkuláltunk, már az is nagy siker, ha a csoportban befutunk negyediknek. A konkrét párharcot tekintve persze nem mindegy, hogy a Valenciennes-nel kezdünk idehaza, vagy a Szpartak, netán a Brno vendégeként. Ha a szerencse folytán a franciák jönnének, és kivernénk őket, a nyolc között akkor is összekerülünk valamelyik nagyágyúval, tehát a Final Fourra nincs esélyünk. A mostani Pécsnek nem is az a feladata, hogy a legjobb négy közé kerüljön. Kevesen vagyunk, igazi sportemberekként küzdünk óriási energiákat mozgósítva. Félek is, nehogy teljesen kizsigereljék magukat a lányok. Csak dicsérni tudom őket – összegzett a pécsi mester.
A Sopron meccse az A csoportban Nápolyban tegnap lapzárta után ért véget.
Szép új világ? Japán autóversenyzőknek mindenképp – Lexus RZ menetpróba
