Mérsékelhető lett volna a lakosság és a gazdaság életét rendkívül megnehezítő áramár-emelés, ha a kormány képes lett volna szakmai és morális feladatát betölteni – jelentette ki tegnap sajtótájékoztatóján Fónagy János. A Fidesz szakpolitikusa nem a piacnyitás szükségszerűségét vitatta, hiszen, mint mondta, a verseny távlati lehetőségeit az ellenzéki párt nem vitatja, csupán a liberalizáció időpontját kifogásolta. Szerinte ugyanis 2007-ben már nagy biztonsággal előre lehetett látni, hogy az idei év eleje nem alkalmas időpont az áramliberalizáció szabályainak bevezetésére, különösen nem úgy, ahogyan azt a kormány tette.
Az energiaárak minden alapvető szolgáltatásba rövid idő alatt beépülnek, ehhez képest a kormánypártok egyes csoportok érdekeitől vezérelve, tévedésből és a tévedhetetlenség hatalmi arroganciájától vezetve mégis kitartottak a 2008. január elsejei piacnyitás mellett, annak ellenére, hogy Dél-Európában atomerőművek álltak le, amelyeknek hiányát megérzi a közép- és kelet-európai piac – mondta el. A politikus szerint ez a mostani lépés a kormány teljes szociális érzéketlenségét mutatja, hiszen a piac felszabadítására egyéb előnyök mellett éppen az árak csökkenésével kampányolt a koalíció. Ehhez képest most átlagosan 9,8 százalékkal emelkednek a lakossági áramdíjak, és elképzelhető, hogy tavasszal újabb lakossági energia-áremelések lesznek. Fónagy János emlékeztetett rá, hogy a piaci áramvásárlásra kényszerített üzemek és a gyárak számára 17–36 százalékos áremelést hajtanak végre, a bevásárlóközpontok 23–33, az irodák átlagosan 30–35 százalékra számíthatnak, a pékségek díjtarifája 36 százalékkal, a vendéglátóipar energiaköltsége pedig 40-41 százalékkal fog emelkedni, ami messze túlszárnyalja a várható inflációt.
Budai Bernadett kormányszóvivő az elhangzottakra reagálva azt mondta, a kormány azért döntött az árampiac megnyitása mellett, mert ez a fogyasztók érdeke: a verseny hosszú távon az árak féken tartásához és jobb szolgáltatásokhoz vezet, ami egyértelműen a fogyasztók számára kedvező változásokat jelent – tette közzé a távirati iroda. Szerinte 2008 az átmenet éve lesz, amikor a piaci szereplők tanulják az új szabályokat, és kihangsúlyozta, a kormány arra törekedett, hogy a lakossági fogyasztók esetében legfeljebb egy számjegyű emelés legyen, és ennek érdekében garanciális eszközöket is beépített a rendszerbe. Podolák György szocialista politikus szintén a távirati irodának nyilatkozva arról beszélt, hogy a magyar kormány nem szabad akaratából, hanem uniós előírások miatt döntött az árampiac januári megnyitása mellett. A képviselő elismerte ugyanakkor, hogy valóban energiahiány van a világban, különösen Európában, és az energiahordozók ára az utóbbi másfél évben drasztikusan nőtt.
Mint arról lapunk már többször is beszámolt, a villanypiaci nyitás az elejétől kezdve teljesen bizonytalan keretek között ment végbe Magyarországon. Eredetileg már tavaly júliusban lehetővé kellett volna tenni, hogy minden fogyasztó – beleértve a háztartásokat is – attól a szolgáltatótól vásároljon áramot, amelyiktől akar, és azon az áron, amiben meg tud állapodni, de a törvénykezés nem tudta tartani a határidőt. Fél év csúszás sem volt elegendő ahhoz, hogy minden részlet időben a helyére kerüljön. A lakosság és a legkisebb vállalkozások számára fenntartott egyetemes szolgáltatásról szóló végrehajtási rendelet például csupán december 29-én jelent meg, nem kis zavart okozva ezzel fogyasztónak és áramszolgáltatónak egyaránt. A nyitás ráadásul nem is hozta meg a verseny lehetőségét, a kisfogyasztók legalábbis teljesen feleslegesen álmodoznak arról, hogy szolgáltatót váltsanak, mert ennek hiányoznak a gyakorlati feltételei.
Durva szabályozás jöhet a fagyira, ez sokakat érint
