Soproni pontlevonás
A Magyar Labdarúgó-szövetség immár jogerősen levont három pontot az NB I-ben szereplő FC Sopron csapatától. Az MLSZ fegyelmi bizottsága még december 11-én hozta meg az elsőfokú döntését, mert a klub nem rendezte pénzügyi tartozását a labdarúgó-szövetséggel. A Sopron továbbra is 15., azaz utolsó előtti a tabellán, de már csak nyolc pontja van, a 14. DVTK-nak pedig 13. Az FC Sopront működtető gazdasági társaság taggyűlését tegnap jövő csütörtökre halasztották. A tervezett taggyűlésből egyszerű egyeztető megbeszélés lett. (MN)
Dakar Peruban?!
A perui kormány egyeztet a chilei illetékesekkel arról, hogy jövőre az országon is áthaladjon a Dakar-rali. Jóváhagyás esetén a világ legnagyobb terepversenyét, amely az idén biztonsági okokból elmaradt, argentin, chilei, bolíviai, brazil és perui szakaszokon rendeznék meg 2009-ben. (MTI)
Összefogtak
Az olimpia a tét szlogen jegyében öt sportág – az asztalitenisz, a cselgáncs, a kajak-kenu, az öttusa és a vívás – összefogott egymás idei kiemelkedő hazai versenyeinek népszerűsítésére. Az olimpiai kvalifikációs sorozatba tartozó Westend női párbajtőr Világkupát a jövő héten már az összefogás jegyében rendezik meg. (MN)
Minden hely elkelt
A Forma–1-es autósgyorsasági-vb 2008-as szezonjára teljes a pilóták listája. Utolsóként az idén debütáló Force India jelentette be, hogy – a német Adrian Sutil mellett – az olasz Giancarlo Fisichellának szavaz bizalmat. A Renault-tól Fernando Alonso visszaérkezése miatt kiebrudalt Fisichella eddig 3 futamgyőzelmet aratott,
s a Spyker istálló utódjának tekinthető Force India a tapasztalatát szeretné kamatoztatni. (MN)
Az igazság Ukrajnáról amerikai szemmel
