Röviden

MTI
2008. 01. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kisebb lehet a növekedés
Az Erste Bank elemzői szerint az amerikai jelzálogpiaci válság és a globális növekedés lassulása a közép- és kelet-európai országok gazdasági gyarapodására is mérséklő hatással lesz idén, ami maga után vonhatja a részvénypiacok gyengébb szereplését is. A jelentés azonban úgy fogalmaz, hogy a krízis kiváltotta visszaesés nem fogja olyan mértékben érinteni a térség gazdaságait, mint a nyugatiakét. (MTI)

Bérlakások építését sürgeti a szakma
A bérlakásépítés lehet a kitörési pont a visszaeső építőipar számára – véli a Társaság a Lakásépítésért Egyesület. A szervezet közreműködésével elkészült az Ausztriában jól működő bérlakásmodellre alapozó megvalósíthatósági tanulmány, és egy ezzel kapcsolatos előterjesztés. Az egyesület szerint az érdemi munkához első lépésként a szakminisztériumok szakembereiből álló munkabizottság felállítására lenne szükség.
A javaslat kidolgozói szerintÚ
a munkabizottságnak érdemes súlyt helyezni annak áttekintésére, hogy milyen lehetőséget rejt a felépítendő szektor számára az EU-ból beáramló pénz. (B. P.)

Már angolok is veszik a zalai házakat
A rendszerváltás utáni évek gyakorlatának megfelelően továbbra is főként németek és osztrákok vásárolnak ingatlanokat Zala megyében, de egyre több a brit vevő is a Balaton és a gyógyfürdők közelsége miatt – közölte a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal. Tavaly 227 külföldi vásárló kapott engedélyt a tulajdonszerzéshez, akik, miután egyes szerződések több ingatlan átruházásáról szólnak, 247 ingatlant vásároltak. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.