Röviden

MTI
2008. 01. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Végre
Megkezdődött a 4-es metró uniós pályázati eljárása, adta hírül a távirati iroda. Mindenkit felvillanyozott a hír: 2077-re talán már a föld alatt utazhatnak unokáink az Etele tértől a Keleti pályaudvarig.

Elhunyt az előállított
Meghalt egy előállított férfi a mátészalkai rendőrkapitányságon;
a halál okának megállapítására orvos szakértő bevonásával vizsgálat indult. A 43 éves férfi tegnap reggel ittasan tört be egy házba, amikor elfogták, majd az úgynevezett előállító helyiségbe került. A bejelentő fiatalember keze véres volt, hozzá mentőt hívtak, de az orvos nem állapított meg sérülést a tettesnél. Az őrzésével megbízott rendőr monitoron keresztül ellenőrizte, majd észlelte, hogy egy ideje nem mozdul. A mentők csak a halál beálltát tudták megállapítani. (MTI)

Késelők rendőrkézen
Két órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki hétfőn késsel fenyegetőzve több mint egymillió forintot vitt el a bakonyszombathelyi takarékszövetkezetből. A 22 éves keréktelki P. Zsolt korábban már egy pénzintézetet és egy ékszerboltot rabolt ki. A legkeresettebb 100 bűnözőt felsoroló listán 41-es sorszámmal megjelölt J. Ákost Németországban vették őrizetbe. Az elkövető tavaly egy miskolci szórakozóhelyen életveszélyesen megszúrta áldozatát. Elfogta a rendőrség azt a 18 éves budapesti fiatalembert is, aki hétfőn vese- és nyaktájékon megsebesített egy 36 éves férfit a Lajosmizséről Budapestre tartó vonaton. (MTI)

Védett fák
Január elsejétől húsz fa és hét fasor került helyi, önkormányzati védelem alá Nyíregyházán.
A 120 ezres nagyváros
képviselő-testülete decemberi ülésén döntött a védettségről, és alkotott rendeletet a természeti értékek megóvásáról.
A védett fák között mocsári ciprus, csörgőfa, júdásfa, jegenye- és fehérnyár, kocsányos tölgy, császárfa, fügefa, tiszafa, páfrányfenyő, sőt mamutfenyő is található. (MTI)

Drogtermesztő Budapesten
Kábítószer-termesztéssel gyanúsít a rendőrség egy 32 éves férfit, akit a napokban fogtak el a fővárosban. A valószínűsíthető elkövető egy XVI. kerületi,
eladásra szánt házban cannabist termesztett. Kábítószergyanús növényi magokat és növényi törmeléket foglaltak le. A helyszínen 119 tő kendert találtak a nyomozók, valamint termesztéshez szükséges berendezéseket: lámpákat, szellőzőt, időkapcsolókat, öntözőrendszert. (MTI)

Mexikói lövöldözés
Hárman meghaltak és tízen megsérültek egy lövöldözésben, amely mexikói fegyveres szervek tagjai és feltételezett bűnözők között robbant ki tegnap Mexikóban, az Egyesült Államok határának közvetlen közelében. A mexikói belbiztonsági szolgálatok tagjai támadtak rá a teherautón menekülő fegyveresekre, a rendőrség és
a hadsereg is csatlakozott az akcióhoz, a tűzharcban három fegyveres meghalt. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.