Veszélyben az Oscar-gála
Elmarad vasárnap az Arany
Glóbusz-díj 65. gálája a hollywoodi forgatókönyvírók céhének sztrájkját támogató színészek bojkottja miatt. A csillogó ünnepség helyett sajtótájékoztatón hirdetik ki a nyerteseket Los Angelesben. Ha a helyzet nem változik, a február 24-i Oscar-gála is veszélybe kerülhet. (MTI)
Kormánytámogatás Szombathelynek
Megérkezett az az egymilliárd forintos támogatás, amelyet a szombathelyi kőszínház építésére szavazott meg a kormány. Az önkormányzat tavaly szeptemberben döntött a Weöres Sándor Színház megalapításáról, s igazgatónak a Nemzeti Színház éléről távozó Jordán Tamást nevezte ki. (MTI)
Béjart-ra emlékeznek
Filmvetítéssel emlékezik a tavaly novemberben elhunyt Maurice Béjart-ra a budapesti Francia Intézet. A rendezvényen Keveházi Gábor és Markó Iván, a Győri Balett személyesen emlékezik Maurice Béjart-ral való közös munkájára, majd az érdeklődők megnézhetik Marcel Schüpbach „B comme Béjart” című dokumentumfilmjét. (MTI)
Búcsú B. Nagy Jánostól
Pénteken délután két órakor kísérik utolsó útjára B. Nagy János operaénekest a Fiumei úti sírkertben. A Kossuth-, Liszt- és Optimus-díjas, érdemes művészt a Magyar Állami Operaház előcsarnokában a temetés napján délelőtt tizenegy órakor búcsúztatják. (K. E. V.)
Másodfokúra mérsékelték a harmadfokú meteorológiai riasztásokat
