Zuschlag-ügy: újabb gyanúsítottak
Az eddigi tizenegy fő mellett további három embert gyanúsít a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a Zuschlag János és társai ellen folyó bűnügyben. A nyomozás érdekeire hivatkozva azt már nem árulták el, hogy kik az új gyanúsítottak, és az is titok, hogy mivel gyanúsítják őket. A nyomozást február közepéig kívánják befejezni. (MTI)
További MSZP-sek kaptak fehér port
Újabb öt MSZP-s politikus kapott fehér port tartalmazó borítékot, így már összesen kilenc MSZP-s képviselőnek címeztek ilyen küldeményt az elmúlt napokban. Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője megerősítette a hírt. Az MTI úgy tudja, a küldemények egészségre káros anyagot nem tartalmaztak. Az érintett képviselők nem kívánnak felfedni kilétüket. Nyakó István, az MSZP-szóvivője úgy nyilatkozott: nem szeretne találgatni, miért kapták a borítékokat a politikusok. (MTI)
Három pályázó Egerben
Három pályázó vásárolta meg a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórház vagyonkezelésére kiírt tendert a határidőig – közölte a fenntartó hevesi megyegyűlés alelnöke. A kiírás értelmében a határidő letelte után már megkezdődött az intézmény bejárása is, amelyen két pályázó szakemberei vettek részt – közölte Merczel József (MSZP). A politikus ugyanakkor nem hozta nyilvánosságra a pályázó cégek nevét. (MTI)
"If You Choose Not to Live Next to Migrants, You're Racist"
