Még sincs többlet a büdzsében?
A Pénzügyminisztérium nem erősítette meg a sajtóinformációt, miszerint tavaly decemberben az államháztartás pénzügyi mérlege 48 milliárd forintos többlettel zárt. A valódi adatokat ma teszi közzé a Pénzügyminisztérium. A szaktárca decemberre – önkormányzatok nélkül – 14 milliárd forint hiányt prognosztizált, a tavalyi év egészére 1353,4 milliárd forint deficitet, ami a GDP 5,3 százalékával egyenlő. (MTI)
Kapolyi-cégbe szállt be az MVM
A Magyar Villamos Művek (MVM) tegnapi rendkívüli közgyűlésén határozat született arról, hogy az MVM 51 százalékos arányban részt vesz a Kapolyi László nevével fémjelzett Kárpát Energo Kft. projekttársaságban, amely Vásárosnaményban 230 megawatt kapacitású gáztüzelésű erőművet épít. Az igazgatóság tagja lett Nagy Csaba, a pénzügyminiszter kabinetfőnöke és Vásárhelyi István, a volt Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. volt igazgatósági tagja. (MTI)
Szlovákiában dotálják a honi ipart
Egy január elején életbe lépett új törvény szerint az idei évtől nemcsak külföldi, hanem hazai cégek is kaphatnak állami támogatást Szlovákiában. A támogatást igénylő beruházás értékének minimumát is csökkentették 200 millió koronára a korábbi 400 millióról. Ám az alacsony munkanélküliségi rátával rendelkező körzetekben ennek dupláját kell elérnie a beruházási értéknek ahhoz, hogy állami támogatást lehessen igényelni. (MTI)
Ezek a csepeli BMW-sek fütyülnek a közlekedési szabályokra + videó
