Basescu közvetít?
Nagyvárad. Tőkés László független európai parlamenti képviselő közvetítő szerepre kérte fel Traian Basescu államfőt a közte és az Európai Néppárt brüsszeli frakciójában helyet foglaló román demokrata párti képviselők között kialakult konfliktusban. Utóbbiak igyekeznek megakadályozni, hogy a református püspök a néppárti EP-képviselők soraiban politizáljon. (P. I.)
Rakétavédelem: varsói aggályok
Varsó. Ha a rakétavédelem miatt romlanának az orosz–lengyel kapcsolatok, méghozzá akkor, amikor mi épp normalizálni akarjuk ezeket, ez számunkra olyan terhet jelentene, amelyet nem vagyunk hajlandók
egyedül viselni – mondta Radoslaw Sikorski új lengyel külügyminiszter az amerikai rakétaelhárító rendszer lengyelországi telepítéséről. A Gazeta Wyborcza lengyel lapnak nyilatkozva Sikorski kifejtette: „Ez nem lengyel, hanem amerikai tervezet. Mi nem érezzük fenyegetve magunkat Irán részéről.” (MTI)
A globalizációt bírálta a pápa
Róma. A globalizációt és a luxusjavak körül forgó gondolkodást bírálta Vízkereszt napján bemutatott miséje prédikációjában a katolikus egyházfő. A globalizáció nem jelenti a világrend szinonimáját, épp ellenkezőleg – hangoztatta XVI. Benedek a római Szent Péter bazilikában bemutatott szentmisén. (MTI)
Koszovói koalíció
Pristina. A novemberi koszovói választások két legsikeresebb pártja, a Koszovói Demokrata Párt és a Koszovói Demokratikus Szövetség vezetői, Hashim Thaqi és Fatmir Sejdiu szombaton megállapodtak az új koalíciós kormányban, amelynek élén a demokrata párti Thaqi áll majd. A parlament január 9-én megszavazza
az új kabinet összetételét és megválasztja a parlament elnökét. (S. I.)
Trump bejelentést tett a tűzszünetről
