Röviden

MTI
2008. 01. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén még tovább drágulhat az olaj
Az OPEC olajkartell elnöke azzal számol, hogy a folyó negyedévben tovább emelkedik
a kőolaj ára, majd a második negyedévben stabilizálódik. Sakib Helil az áremelkedést kiváltó okok közé sorolta
a pakisztáni belpolitikai válságot, a nigériai feszültség növekedését, valamint az amerikai olajtartalékok további csökkenését. Múlt szerdán napközben a kőolaj hordónkénti ára 100 dollárra nőtt, és bár ezután hamarosan csökkent az árszínvonal, az elemzők a rendkívül feszült piac miatt további áremelkedésre számítanak. (MTI)

Mégsem olyan nagy a jólét
Magyarország az Európai Unió 27 tagállamát tekintve a 21. helyen áll a megélhetési költségek figyelembevételével kimutatott egy főre jutó gazdasági termelés mértékét tekintve. Az összehasonlításban részt vevő 37 európai ország közül pedig a 24. helyen végzett – tette közzé a vásárlóerőparitás-számítás legfrissebb eredményein alapuló adatokat az unió statisztikai hivatala, az Eurostat. A kelet-közép-európai országok közül Csehország a 20. helyen szerepel a 2006-os adatok alapján, megelőzve ezzel Magyarországot. Szlovákia a 25., Lengyelország pedig –
Horvátországgal együtt –
a 28–29. helyet foglalja el.
A 37 ország listáját Albánia zárja, ahol az egy főre jutó GDP a 27 tagú unió átlagának 21 százalékát termelték meg 2006-ban. (MTI)

Építésügyi hatóságok szűnhetnek meg
Egy februártól hatályos kormányrendelet szerint ha
a jelenlegi építésügyi hatóságok nem tudnak eleget tenni a rendeletben előírt feltételeknek – például nincs gépkocsijuk vagy nyomtatójuk –, jogkörüket át kell adniuk
a körzetközponti (a volt
járási székhelyek) település jegyzőjének. A módosító
rendelet szerint a települések jegyzői csak addig intézhetnek építési igazgatási ügyeket, ameddig megfelelnek
valamennyi előírt feltételnek. Ha csak egy feltétel is megszűnik, át kell adniuk a jogkört a körzetközponti település jegyzőjének. (MTI)

Jelzálogjogot kér az állam a szocpolra
A nagy értékű közbeszerzésekről csak a parlament dönthet, s az önkormányzatokat ellenőriznie kell a kincstárnak, ha a feladatmutatók alapján számított támogatás nagysága eltér az önkormányzat és a kincstár kalkulációja szerint – egyebek mellett ezt is tartalmazza az államháztartási törvény januártól hatályos módosítása. Az ehhez kapcsolódó lakásfinanszírozási kormányrendelet előírja, hogy az állami támogatások (szociálpolitikai támogatás, félszocpol, megelőlegezett szocpol, kamattámogatás) biztosítékaként az ingatlan-nyilvántartásba az állam javára jelzálogjogot, továbbá elidegenítési és terhelési tilalmat kell bejegyezni. Ugyanezt a jogot megadta
a rendelet a kiegészítő kamattámogatás és az általuk megelőlegezett szocpol után a bankoknak is. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.