Sírni a bokszolónak is szabad

Éves mérlege: három mérkõzésbõl ugyanennyi gyõzelem, egy súlyos szemsérülés, egy mûtét, egy proficím és egy csodás kisleány. Ifjabb Balzsay Károly 2007-ben megjárta a zenitet és a nadírt egyaránt, de az esztendõ végére, az ünnepekre, úgy tetszik, minden egyenesbe került körülötte. A hamburgi Universum Box Promotion ökölvívója, a WBO világszervezet nagyközépsúlyú interkontinentális bajnoka elõször tölti a szentestét „hármasban”.

Szépen felújított, négyemeletes kelenföldi panelházban éldegél pár hete feleségével, a volt tornászválogatott Reubl Tündével, valamint hat hónapos Hanna lányával ifjabb Balzsay Károly. A lakás is „új ruhát” kapott, noha szemmel láthatóan még csak félig felszerelt.
– Sehol egy értékes festmény?
– Azok még lent vannak a tárolóban… – válaszolt kedélyesen a 28 éves bunyós. – A viccet félretéve, ezt a lakást béreljük, elõtte egyetemisták laktak benne, ráfért egy kis felújítás, kifestés. A költözésre nem volt sok idõnk, hiszen egy hónapja bokszoltam Drezdában, utána jöttünk haza. Azért még szeptemberben elrendeztünk sok mindent, összeszereltem az asztalt, megvettük a heverõt. Most pedig belakjuk az ötven négyzetmétert.
– Hamburgban is bérelt lakásban élnek?
– Igen, másfél kilométerre van az Universum edzõtermétõl, kifelé a városból, szép kertes részen. A hálószobánk egy temetõre néz, nem véletlen a síri csend… Szeretünk ott lenni, mikor a nyári mecscsem után mentünk vissza, már Hannácska is jött velünk. Majdnem a fél életét Hamburgban töltötte!
– Ha jól emlékszem, nem volt mindig ilyen kellemes az év vége az életében, profiskodása kezdetén, 2004-ben a család említésére férfiasan elsírta magát élõ tévéadásban.
– Így történt. Kimentem, és három hetet teljesen egyedül voltam Hamburgban, nappal edzettem, éjjel pedig egy akkora szállodai szobában aludtam, hogy alig fért el az ágyam. A tévéfelvétel másnapján érkezett ki Tücsi (Reubl Tünde – a szerk.), s egyszerûen már nem bírtam magamban tartani az érzelmeimet. Végre megjött, de a pótágy már nem fért be a „lakosztályomba”. Szerencsére elvihettem magammal Riesába, ahol egy hét múlva bokszoltam, visszatérve Hamburgba pedig azonnal lecsaptunk az Universum által ajánlott lakásra. Azóta ott vagyunk. Abban az évben decemberben Söldenben szerepeltem, majd másfél óra alvás után kétszázas tempóval száguldottunk haza. Érdekes, vissza Hamburgba mindig lassabban megyünk.
– Karácsonyoztak már Németországban?
– Szerencsére nem, bár 2005-ben majdnem így történt. December elején kellett kimenni, egy februári meccsre készültem. Két hét edzés után a mester, Fritz Sdunek bejelentette, hogy az ünnepet otthon tölthetjük. Elhatároztuk, hogy nem szólunk a családnak, hanem csak úgy betoppanunk. Soroksáron Tücsi anyukája annyit tudott mondani, hogy „Hát ti?”, az enyém meg, kifordulva a nagytarcsai ház fürdõszobájából, ami a bejárat mellett van, azonnal sírva fakadt.
– Júliusban született Hanna, tehát érkezése híre tavaly lehetett szinte karácsonyi ajándék, ugye?
– Majdnem. November végén, kedden bokszoltam egy kisebb hamburgi Spotlight-gálán. Tücsi elõtte vasárnap csinálta meg a terhességi tesztet, de a meccs elõtt nem merte elmondani a hírt, nehogy megzavarjon. Én a bunyóra koncentráltam, és nem is vettem észre semmit rajta, csak azt, hogy nagyon „pörög”. Persze feltûnhetett volna, hogy hányingere van, és nem megy el a szoláriumba… Miután nyertem, VIP-parti gyanánt elmentünk a McDonald’sba, és vettünk két Big Mac-menüt. Hazavittük, és éppen nekiláttam volna enni, amikor Tücsi elém tett egy kis dobozt. „Jól bokszoltál, kapsz ajándékot!” – mondta. Kinyitottam, s egy kis cipõ volt benne. Hosszú másodpercek teltek el, aztán persze nagy volt a boldogság. Lefeküdtünk, õ elaludt, én meg hajnalig bámultam a plafont, aztán reggel már indultunk is haza. Persze most óvatosabban vezettem, s állandóan kérdezgettem, hogy nincs-e roszszul. Itthon apu (idõsebb Balzsay Károly fia korábbi edzõje, az amatõrválogatott jelenlegi szövetségi kapitánya – a szerk.) egy üveg tokajival fogadott, hogy milyen jól bokszoltam, erre mondom, kösz, és én is be akarok jelenteni valamit. Azonnal elkezdett mindenki sírni.
– Ezek a kõkemény bunyósok!
– Akkor már beárulom Madárt (Erdei Zsolt világbajnok, Balzsay hamburgi klubtársa – a szerk.) is, aki múltkor a tévében nézett dokumentumfilmet egy szülésrõl, és amikor minden rendben lement, örömében elkezdett zokogni.
– Hanna születése hogy zajlott? Azt tudom, hogy kicsit elõbb érkezett, mint várták, így nem július 23-án jött világra, mint mindkét Balzsay Károly, tehát az apukája és a nagypapája, hanem 9-én.
– Vasárnap elmentünk a sógornõmmel teniszezni, jött velünk Tücsi nagy pocakkal, majd kitalálta, hogy szedi a labdát. Szedte is, másnap délelõtt pedig megindultak a fájások. Így vezetett, mert nekem egy tesztautót kellett visszavinnem, aztán rohantunk a klinikára, ott be a vajúdószobába, de mondták, hogy itt már nincs sok keresnivalónk. Szülés közben, két tolás között odafordult hozzám, és teljesen nyugodt hangon azt mondta: „Ha jön a fájás, légyszi, ne puszilgass!” A szülészorvos erre hangosan elkezdett nevetni. Minden rendben ment, én vágtam el köldökzsinórt, bár nem ment elsõre, mert kicsorbult az olló. Utána kimentem a mosdóba, és bõgtem egy nagyot, a szülésznõ kérdezte is, hogy minden rendben van-e, én meg háttal neki hüppögtem, hogy minden.
– Az év elején még kínjában sírhatott súlyos sérülése miatt.
– Januárban volt egy meccsem, ahol nagyon jól ment a bunyó, utána mondták, ha visszajövök, következik a címmérkõzés. Visszamentem, elkezdtem a felkészülést, amikor a második kesztyûzés során az edzõpartnerem belevágott a bal szemembe. Nagyon fájt, és kettõs látásom lett. Rohangásztam a kinti orvosokhoz, akik azt mondták, nincs komoly baj, adtak cseppet meg kenõcsöt, de két hét alatt semmit nem javult, le kellett fújni a címmeccset. Hazajöttünk, én meg mentem a klinikára, ahol megállapították, hogy a szemgödröm aljának a csontrétege repedt meg, s becsípte a szemmozgató ideget. Március végén mûtöttek, de egy ideig még nem javult az állapotom. Közben kiderült, hogy júniusban itthon lesz egy gála, én meg elhatároztam, hogy azon bokszolnom kell. Futkározni kezdtem a Margit-szigeten, pedig nekem még kétsávos volt a rekortán, aztán elmúlt a kettõs látás, rendbe jöttem, s öt hét villámfelkészüléssel következett a meccs. Úgy volt, hogy egy colos argentinnal bunyózom, aztán kiderült, hogy a bal kezes brazil Dos Santosszal, aki régebben Madár dolgát is megnehezítette, de mondtam, nem kell félteni. Jó az idõ, jó a szemem, Tücsi nagy pocakkal itt van mellettem, mi lehet a gond? Éles voltam, jó iramot diktáltam, s az ötödik menetben úgy eltaláltam a brazilt, hogy szegény elterült, a fogvédõje meg vízszintesen kirepült az elsõ sorba.
– Novemberben Drezdában aztán megszerezte profi pályafutása elsõ címét is. Megijedt, amikor egy összefejelés után felrepedt az arca?
– Egy másodpercig igen, de aztán éreztem, hogy nem folyik a vér a szemembe, tehát alatta van seb, no meg rájöttem, hogy a szabályok szerint mindenképpen lepontoznák az addigiakat. Aztán végül tizenkét menetig húztuk, nagyon hosszú volt, de a saját iramomat mentem. Utána apu helyretette a repedést, itthon pedig Hannácska, akinek szokása jól belemarkolni az arcomba, mintha megérezte volna, csak rátette a kezét a sebre, és megsimogatta. Csoda, ha begyógyult?
– Most lesznek elõször hárman karácsonykor. Hogyan töltik?
– A szentestét hármasban itthon, aztán 25-én és 26-án megyünk az egyik és a másik nagyszülõkhöz. Hanna rugós hintát, bébikompot és sok szép ruhát kap majd.
– Magának mit kíván 2008-ra?
– A ringben néhány címvédést, s akkor az év végére összejöhet egy Európa-bajnoki meccs is. Egyébként pedig egészséget és olyan boldogságot, amilyenben most élek.