Régóta drukkoltunk, hát most bejött: az Év bortermelője végre Frittmann János lett, a rónaság szőlőapostola, aki szerint a cím nem csak neki, hanem az egész kunsági borvidéknek szól, amely korábban nem tartozott a favoritok közé. S mivel a borvidék nem kedvenc, Frittmann-nak szembe kellett mennie az árral, és dupla munkával bebizonyítania, hogy a Kunság nem egyenlő (már) a borkutyulással meg a módosult tudatállapotért küzdő csövesek kannás boraival.
Frittmann János – csak úgy pőrén, bor nélkül, tehát az ember – is érdekes. Halk szavú, egyenes és makacs jelenség, akit a fesztiválokon csak az értőbbje csíp el, mert a borfogyasztók nagy része, okkal vagy ok nélkül, még mindig ódzkodik a Petőfi által rímbe szedett táj boraitól. Pedig az csak az utóbbi néhány komor évtizedben lett a föld alatti bunkerekből származó hamis borok birodalma, eredetileg éppolyan élvezetes borok származtak innen, mint az ország más vidékeiről, csak hát a magyar narancs/gyapot kora itt is rombolt (tudatilag, erkölcsileg, emberileg). A Frittmann testvérek által világra hozott borászat tehát nemcsak a borászat Kossuth-díját, az Év bortermelője címet érdemelné ki, hanem jóval többet: amit ők tesznek, mind gasztronómiai értelemben, mind társadalmi, kultúrtörténeti értelemben is lényeges. Boraik családi vállalkozásban készülnek, az egész família kiveszi részét a birtok szőlészeti, borászati és kereskedelmi tevékenységéből. Mi pedig, a fogyasztók, hálásak vagyunk ezért, kora nyártól majd isszuk a meglepően gazdag Frittmann-rozét, nagy ebédek előtt, aperitifként János mester elképesztő sillerjét, ott van hungaricumnak a zászlósboruk, az ezerjó, a Bakonyi Karcsi bácsi által nemesített cserszegi fűszeres és a kadarka, nemcsak nyárestekre. Foglalkoznak a nagy világfajtákkal is, nekem mégis magyar különlegességeik miatt igazán kedvesek. Csak semmi sznobéria, ahogy Frittmannék hirdetik: „szeretnénk kielégíteni minden fogyasztói igényt, ezért készítünk minőségi, táj- és asztali borokat” – ez pedig, a magyar asztali és tájborok hiányát tekintve szintén nemes vállalkozás.
Frittmannék borai elérhetőek a boltokban, előzetes bejelentkezéssel kóstolhatunk soltvadkerti pincészetükben, a budavári Magyar Borok Háza pedig a Kunsági borvidéket ünnepli január 31-én öttől – a Magyar Bor Akadémia díjkiosztó gálája után aznap ugyanis felkerül a Magyar Borok Háza dicsőségfalára a korábbi évek győztesei mellé a 2007-es esztendő „Év borászának” kézlenyomata is.
Mankó. Frittmann Testvérek pincészete, Soltvadkert, Eötvös u. 5. Borkóstolás, pincelátogatás bejelentkezés alapján: 06-30/925-5701. Web: www.frittmann.hu
Törőcsik Mari, Ruttkai Éva, Bodrogi Gyula és Lukács Sándor egy teremben
