Százmilliárdos programcigányok

Nagyon szép karácsonyi ajándékot kaptak a cigányok a kormánytól. A cigányok karácsonyfája alá most egy szép kövér csekk került, amelyre százmilliárdot írt jó nagy betűkkel a kormány. Az ünnepi hangulatot csak kicsit rontja, hogy ez alatt a fa alatt ott sorakoznak az elmúlt évek hasonló, mindeddig nagyrészt beváltatlan csekkjei is. Igaz, ezek jóval szerényebb összegekről szóltak. De mint tudjuk, már rég elhatározták magukat hazánk vezetői: a merjünk nagyot álmodni helyett a merjünk nagyot hazudni lett a fő jelszó. Az is csak némileg árnyal az ajándék hitelességén, hogy a milliárdokat maga Lamperth Mónika csomagolta szép szavakba, aki amolyan fordított dzsókerként már oly sok területen mutathatta meg, mihez nem ért, most éppen szociális és munkaügyi miniszterként a cigányság ügyeinek is fő nem értője lehet.
Pártunknak és kormányunknak, úgy tűnik, ez a százmilliárd a bűvös száma: nyáron például ugyanennyit ígértek a fogyatékosoknak is, nagy kár, hogy sok mindent még ők sem láttak belőle. Na de majd jövőre már egészen biztosan… Cigányaink százmilliárdjából a két legnagyobb tétel a munkaerő-piaci integrációra szánt 42 milliárdos támogatás, valamint a „foglalkoztatás javítására” ígért 31 milliárd forint, amelyre kis- és középvállalkozások pályázhatnak majd a Gazdaságfejlesztési operatív programból. Ezeken kívül „7,5 milliárd forintot fordítanak a következő két évben olyan foglalkoztatást ösztönző programokra az egészségügyben, amelyek például nővérként segítik a romák elhelyezkedését”, de a közoktatásban is 11,5 milliárd jut az integrációs programokra, plusz félmilliárd arra, hogy ezentúl az alsó tagozatosok mellett az általános iskolák felső tagozatosai közül is ingyenesen étkezhessenek azok, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatás kapnak. De lesz a cigányoknak program az egészségügyi szűrővizsgálatokra, sőt most már egészen biztos, hogy országos roma kulturális központot is létrehoznak valamikor.
Ha valaki még nem tudná, 2015-ig azzal a nagyszerű érzéssel ébredhet minden kelet-közép-európai cigány ember, hogy ő bizony a roma integráció évtizedében él. Hogy aztán a piricsei cigánysoron így ébrednek-e, abban már nem vagyok egészen biztos. Az viszont teljesen bizonyos, hogy egy piricsei kisgyerek már nem ébred semmiféle roma integrációra, mert éppen a napokban éhen halt – ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy cigány szülők gyermeke lett volna, mert ezt természetesen nem tudhatjuk, még akkor sem, ha igen.
Mindenesetre a most közzétett ígéretek is annak az évtizedes programfolyamnak a részei, amely már két egész éve tart. Biztosan egészen véletlen, hogy ezeket a milliárdokat éppen most jelentették be, amikor hirtelen – más okokból ugyan – ismét éles villanófénybe került a hazai cigányság. Ne legyünk kukacoskodók, ne keressünk a kákán is csomót: most értek rá illetékes elvtársaink, vagy most „került rá sor”, vagy valami.
Mielőtt bárki felháborodottan kapna a szívéhez – százmilliárd a cigányoknak –, nem árt, ha két dolog eszünkbe jut: az egyik, hogy ebből a százmilliárdból semmi nem lesz, vagy legalábbis kevés jut majd el a cigánysághoz. A cigányoknak ez s az előző szocialista–szabad demokrata kormányok annyi mindent ígértek már, hogy egészen bátran hihetünk nekik: nem először hazudnak. Igaz, legalább gyönyörű, ámde soha meg nem valósított programok, projektek, cselekvési tervek meg felmérések készültek a cigányság „társadalmi integrációja” meg „befogadása” érdekében, olykor sok száz millió forintokért, úgyhogy valakiknek már biztosan nagyon jó. Talán van köztük egy-két cigány ember is. A mostani százmilliárdban is az a jó, hogy a bejelentés szerint ennek egy része hazai, a másik része pedig uniós forrásból jön majd, viszont a következő évi, már elfogadott költségvetésben nevesítetten egyetlen fillér sincs erre a programra. Az uniós pénzeket pedig – s ezt éppen ez a kormány „harcolta ki” – nem nagyon lehet etnicizálni. Úgyhogy a cigányság ezekben a nagy összegű pályázatokban csak mint halmozottan hátrányos helyzetű – „különös tekintettel a romákra” – szerepel, amit persze ők dühösen kérnek ki maguknak többször, joggal.
A másik, s talán lényegesebb: semmi pénz nem lenne drága, ha valóban megoldást találnánk arra a kérdésre, hogyan éljünk együtt ebben a hazában cigányok és magyarok, vagy még helyesebben: cigányok és nem cigányok. Mert az azért letagadhatatlan, hogy rettenetes gondjaink vannak, egymásnak feszülő indulatok, kibeszéletlen és lezáratlan ügyek, kölcsönös vádak és vádaskodások, kulturális és szocializációs ellentmondások, miegyebek. Ráadásul a „hogyan élünk most” is egy kérdés, de sokkal fontosabb a „hogyan élünk 20-30-40 év múlva” kérdése. A jelenlegi demográfiai tendenciákat figyelembe véve néhány évtized múlva az akkor mindössze kilencmilliós Magyarországon majd másfél millió cigány él majd, az általános iskolások jelentős része cigány gyerek lesz, az aktív korú népességben is egyre nagyobb arányt képviselnek majd a cigány emberek. Kétségtelen, hogy ha szebb jövőt akarunk gyermekeinknek, unokáinknak, akkor már most tennünk kell valamit, illetve már régen kellett volna. A cigányság ügye kikerülhetetlenül az egyik súlyos nemzeti sorskérdése a magyaroknak.
A felismerések persze kormányszinten is megjelennek. Bajnai Gordon miniszter, aki az uniós pénzekért is felel, kicsit talán túlozva például úgy látja, hogy „ha a roma közösség nem kapcsolódik be a mainál nagyságrenddel nagyobb mértékben az adófizetés, a munkavállalás, a nyugdíjfizetés folyamataiba, akkor ezt az öregedő társadalmat nem lesz, aki eltartsa”. Márpedig jelenleg a roma népességnek mindössze 16 százaléka aktív gazdaságilag, hivatalos becslések szerint. Körükben is elenyésző a vezetők, az értelmiségiek és a hivatalnokok hányada: a 15–74 éveseknek mindössze az egy százaléka tartozik ezekbe a csoportokba, szemben a nem cigány nemzetiségűek 16 százalékával – írja a Gazdaságfejlesztési operatív programhoz írt esélyegyenlőségi útmutató. Még megdöbbentőbb adatokat közöl a Miniszterelnöki Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia kutatási jelentése: a szegénységről szólva azt írják, hogy a szegény népességen belül jelentősen emelkedett a roma népesség aránya – 24 százalékról 32 százalékra. A hivatalosan mintegy nyolcszázezer fősre becsült hazai cigányságnak mindössze nagyjából húsz százaléka nem tartozik a szegények közé. A roma családok közül csak minden tizedikben van olyan, ahol legalább két felnőtt rendszeres munkával rendelkezik. Igaz, e családok majdnem hetven százalékában mindkét szülő legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezik, ami a munkaerőpiacon ma már édeskevés, ezért betanított és segédmunkát végez a 15–74 éves cigány férfiak 27 százaléka, míg a nem cigányoknak csak a hat százalékáról mondhatjuk el ugyanezt. Ráadásul a cigányság legalább hatvan százaléka kistelepülésen lakik, ahol az életesélyek úgy általában is a lehető legrosszabbak. S akkor még az egészségügyi helyzetükről, a korai halálozásukról még nem is beszéltünk.
Szóval felismerések vannak, egészen kár, hogy minden felismerést és nagyszájú tervet hiteltelenné tesz mindaz, amit a kormány ténylegesen művel. Csak egyetlen példa: a kistelepülések ellehetetlenítése, a falurombolással felérő intézkedések éppen a cigányság legfőbb helyszíneit teszik tönkre, éppen az ő életlehetőségeik maradékát veszik el. A sokak szerint provokáló, százmilliárdos üres ígéretek helyett nem kellene már végre cselekedni?