Székely alternatíva

Pataky István
2008. 01. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden bel- és külpolitikai diplomáciai eszközt fel kell használniuk a romániai magyarság vezetőinek, hogy a romániai magyarság hasznára kiaknázzák a Koszovó függetlenségéről folytatott nemzetközi tárgyalásokat – nyilatkozta Antal Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselője. A kolozsvári Krónika című napilap által idézett politikus úgy véli, Koszovó negatív példának számít, ugyanis ha elismerik a tartomány függetlenségét, akkor az nagy valószínűség szerint az erőszak fellángolásához, annak legitimmé tételéhez vezet. Ezzel szemben pozitív példának nevezte a székelyföldi autonómiatörekvéseket, mivel a romániai magyar közösség demokratikus úton, erőszakmentesen akar érvényt szerezni a követeléseinek. „A romániai magyarság vezetőinek nagyon fontos szerepe van abban, hogy felhívják a nyugati államok figyelmét: Székelyföld autonómiájának támogatásával kizárólag a békés eszközöket emelnék törvényerőre a koszovói helyzettel ellentétben” – fogalmazott a politikus.
A Székely Nemzeti Tanács január végéig szeretné befejezni a Székelyföld autonómiájára kiírt népszavazást. Eddig kétszázezren foglaltak állást az autonómia mellett Kovászna, Hargita és Maros megyében. A szervezők reményei szerint, a nem hivatalos referendum végén 250 ezer lakos ért majd egyet Székelyföld autonómiájával.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.