Egyre feszültebb a hangulat Nápolyban, ahol a megoldatlan hulladékkezelés miatt felháborodott csoportok tegnap kilencven utcai szemétdombot gyújtottak fel – adta hírül a La Repubblica. A szemétháborúnak már sérültjei is vannak: hat tűzoltó oltás közben, a szemétbe dobott petárdák robbanásától sérült meg.
Nápolyban negyvenévi működés után 1997-ben zárt be a Contrada Pisani szeméttelep, a város azóta hasztalan küzd a hulladékkal, ráadásul lassan a környékbeli lerakók is megtelnek. A város vezetése már több ízben próbált új telepet nyitni, ám a tervezett lerakók környékén élők ezt sorra megakadályozták. Mostanra tarthatatlanná vált a helyzet, a délolasz várost szeméthegyek lepték el, az utcákon 1200 tonnányi kommunális hulladék halmozódott fel.
Garázdálkodó bandák járják a várost, az év első napja óta legalább 120 utcai szeméthegyet gyújtottak fel. A tömeg dühének áldozatául esett két autóbusz is, egyiknek a vezetőjét sokkos állapotban vitték kórházba.
Feszült helyzet alakult ki tegnapra a Pianura városrészben, az egykori szeméttelep bejáratánál, amikor helybéliek a főbejáratnál elállták az utakat. A hatóságok ugyanis úgy döntöttek: ideiglenesen újra megnyitják a lerakót, hogy valamelyest enyhítsék a válságot.
Miután a lakosság megakadályozta, hogy munkások bejussanak a telepre, a helyszínre csendőröket és rendőröket vezényeltek, akik megnyitottak két másik mellékbejáratot. Eközben a városrészben folytatódtak a gyújtogatások, a füst egész Pianurát megfeküdte, az utcákat döglött egerek százai lepték el. Az egészségügyi hatóságok szerint félő, hogy dioxin és más mérgező anyagok is a levegőbe kerültek, ezért azonnal egészségügyi vizsgálatokat rendeltek el a térségben. Fabrizio Bianchi epidemiológus szerint 13 campaniai városban szúrópróba-szerűen vizsgálják meg a húsz és hatvannégy év közötti lakosokat.
Hat olyan településen, amelyek közelében illegális szemétlerakók vannak, fennáll annak a veszélye, hogy az átlagosnál magasabb a halandóság, és gyakoribbak a rákos megbetegedések.
Magyar Péterék az EPP-vel és a baloldallal közösen mentegetik Ursula von der Leyent
