Színházak légüres térben

Bizonytalan helyzet, csökkenő nézőszám – ez jellemzi a budapesti és a vidéki színházakat az utóbbi években az országos öszszesítések szerint. Úgy tűnik, a tendencia 2007-ben folytatódott, bár a hiteles statisztikai adatok csak februárra készülnek el.

A színházigazgatók kinevezése, illetve mandátumának meghosszabbítása tavaly is kemény, személyeskedésektől sem mentes vitákhoz vezetett. Mindjárt az év első felében a szolnoki színház körül kialakult helyzet borzolta a kedélyeket. Súlyos támadások érték az igazgatói posztra kiírt pályázaton végül győztes Balázs Pétert, akit a művészi produkciók háttérbe szorításával, a kommersz és üres szórakoztatás preferálásával vádoltak sokan. Tették ezt akkor, amikor az új direktor még hivatalba sem lépett. A Balázs Péter elleni kampánynak, amelybe a Magyar Színházi Társaság is belekapcsolódott, nyilvánvalóan politikai okai voltak, s a háttérben az új vezető fideszes kötődése állt.
A pályázati idő rövidségére hivatkozva hosszabbították meg a nyáron a József Attila Színház élén Léner Péter, a Vidám Színpadon pedig Puskás Tamás mandátumát három, illetve négy évre. Egy laptársunk koalíciós megállapodást sejtett a háttérben: állítólag Lénert a szocialisták, Puskást pedig az SZDSZ támogatta. Erősen beleszólt a politika a három fővárosi színigazgató – Márta István (Új Színház), Szirtes Tamás (Madách Színház), Sas József (Mikroszkóp Színpad) – mandátumának meghoszszabbítása kapcsán kibontakozott vitába. Demszky Gábor főpolgármester és a kulturális ügyekért felelős helyettese, Horváth Csaba az átlátszó színjáték során valójában Márta Istvántól, az Új Színház szókimondó, a fővárost színházi ügyekben keményen bíráló igazgatójától akart megszabadulni, nem éppen kesztyűs kézzel. A Színházi Társaság is kénytelen volt – talán néhány neves tagjának nyári, precedensértékű igazgatói mandátumhosszabbítása miatt – Mártáék mellé állni. A Fővárosi Közgyűlés végül a városvezetők akaratával ellenkezve négy évre meghosszabbította Márta és az ügybe a látszat kedvéért belerángatott Sas József és Szirtes Tamás direktori megbízatását.
Nagy vihart kavart a Nemzeti Színház főigazgatói posztjára kiírt pályázat körüli botránysorozat. Ezt akár már hagyományosnak is tekinthetjük, hiszen a korábbi Nemzeti-pályázat iratait – akkor a most leköszönő Jordán Tamás lett a Duna-parti teátrum vezetője – az európai demokratikus gyakorlathoz képest meglehetősen furcsa módon harminc évre titkosították. A mostani pályázat eredménye, Alföldi Róbert győzelme baloldali laptársaink szerint is „előre borítékolható volt”. A főigazgatói posztra szintén aspiráló Balikó Tamás és Szűcs Miklós dolgozatait egy minisztériumi tisztviselő – állítólag saját ötletétől vezérelve – megcsonkította. Beszédes tény, hogy a kuratóriumnak nem tűnt fel a csonkítás, a botrány egy véletlennek köszönhetően robbant ki. Az újra összeülő bírálóbizottság továbbra is a viták kereszttüzében álló Alföldit támogatta, ezt pedig Hiller István miniszter döntése megerősítette.
Meglepő volt egy vidéki pályázat eredménye: Bujtor István lett a veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Eperjes Károly pedig a teátrum művészeti vezetője.
A minisztérium által október elején nyilvánosságra hozott, a színházi törvénnyel kapcsolatos munkaanyag, főként a finanszírozás módjának átalakításáról szóló tervezet újabb ellentétekhez vezetett. Az egyik verzió alapján, amely tudomásunk szerint inkább elfogadott színházi berkekben, a látogatottságtól függetlenül, a megtartott előadások száma után járna a támogatás. Az igazgatók pozícióját erősítő elképzelés elvileg lehetőséget ad a nyugodtabb művészi munkára, ugyanakkor az önkormányzatokat a támogatásból való kivonulásra ösztönzi. A szaktárca számára ez nyilván a lehető legrosszabb megoldás lenne, hisz egyik elsődleges célja épp a saját kiadások csökkentése. A másik változat a színházaktól függetlenül működő társulatokat, azaz a befogadó színházi rendszert részesítené előnyben. A budapesti teátrumokra vonatkozó, a Főpolgármesteri Hivatal által közzétett, jórészt csak általánosságokat tartalmazó elképzelés reális tükörképe a főváros katasztrofális anyagi helyzetének. Budapest vezetése szabadulni akar a saját fenntartású intézményektől: kevesebb fővárosi fenntartású, több magánszínházzal számol. A végrehajtásra vonatkozó elképzelések azonban rendkívül homályosak. Talán az idén többet is megtudhatunk, feltéve, ha van egyáltalán konkrét, részletes terve a városvezetésnek.