Szlovák évforduló a magyarok nélkül

Tizenöt éve alakult meg Szlovákia, a szlovák politikusok egyre-másra nyilatkoznak az évforduló kapcsán. Pavol Paska házelnöknek például erről is az „ezeréves magyar elnyomás” jut az eszébe, Ján Slota meg arról elmélkedik, hogy a mai Szlovákiában nem is élnek magyarok.

Neszméri Sándor
2008. 01. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Történelemhamisítással a hazafiságért? Robert Fico kormányfő a 2008-as esztendő kiemelt feladatának nevezte a hazafiságra nevelést és a nemzeti öntudat erősítését. Azt fejtegette, hogy a Nagy-Morva Birodalom 1200 éves hagyományait kell „eljuttatni a fiatalokhoz, hiszen azt az ószlovákok hozták létre”, ezért a pozsonyi várban felállítják Szvatopluk fejedelem szobrát”, mert „ha a cseheknek lehet Szent Vencel-szobruk, a magyaroknak Szent István-szobruk, akkor legyen nekünk Szvatopluk-szobrunk, hiszen ő is király volt”. Dusan Kovác, a Szlovák Tudományos Akadémia Történelmi Intézetének igazgatója szerint „a történelemírás nem is ismer olyan kifejezést, hogy „ószlovák”, Szvatoplukot soha senki nem koronázta királlyá” – mondta a történész. (N. S.)


(Pozsony)
Öngólt rúgott Robert Fico kormányfő, aki a Szlovákia megalakulásának 15. évfordulója alkalmából tartott ünnepi kormányülés után bejelentette, kormánya nagy hangsúlyt fektet majd a neves történelmi személyiségek számontartására. „Kormányom nagy példaképe az 1688-ban született Juraj Jánosík” – mondta a miniszterelnök, merthogy „a gazdagoktól elvett, a szegényeknek pedig adott”. Eva Krekovicová történész sajnálatosnak tartja, hogy a kormányfő ilyen példát akar állítani a fiataloknak, mert szerinte Jánosík egy „közönséges bűnöző volt”. A romantika korában születtek róla legendák betyárként, „de hőst a kommunisták csináltak belőle, ezzel magyarázták az államosítás fontosságát”, állítja a történész asszony.
Természetesen megszólalt az évforduló kapcsán Ján Slota is, aki szerint „egyedül a Szlovák Nemzeti Párt küzdött az önálló Szlovákiáért”, elmondása szerint előbb a magyar, majd a cseh elnyomókkal szemben, de 1989-ben is kizárólag ők tűzték zászlajukra az önálló államiság gondolatát. Aztán ellentmondásba keveredett a pártelnök, mert előbb arról beszélt, hogy „törvényes kereteket akarunk teremteni ahhoz, hogy a szlovák nemzet ne érezze kisebbségben magát sehol Szlovákiában, a magyarok se nyomhassák el őket Dél-Szlovákiában”, majd kifejtette: „Szlovákia területén nem élnek magyarok. Csak magyarul beszélő szlovákok vannak.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.