Január 20-án kiszabadulhat a körmendi gyermekgyilkosság miatt 13 éves szabadságvesztésre ítélt Tánczos Gábor – tájékoztatta lapunkat Somos Zoltán, a férfi védője. A Fővárosi Bíróság (FB) ugyanis a napokban helybenhagyta a korábbi döntést, így Tánczos elhagyhatja a Kozma utcai fegyházat. Somos elmondta: a bíróság figyelembe vette a tavaly októberben elkészült pszichológusi szakvéleményt, illetve ügyfele nevelőtisztjének jelentését. Utóbbi szerint Tánczos már az 1998-as börtönbe kerülésekor is udvariasan viselkedett, az utasításokat ellenvetés nélkül hajtotta végre, a kilenc év alatt csak egy alkalommal volt fenyítése. A pszichológus szerint a visszailleszkedést elsősorban a civil társadalomban lehet megtanulni.
Ismert: Tánczos Gábor a Legfelsőbb Bíróság 2002 februárjában kihirdetett jogerős ítélete szerint 1998-ban Körmenden megölt egy 11 éves kislányt, és ezért 13 éves szabadságvesztésre ítélték. Őrizetbevétele, 1998 óta, 9 évet töltött először a sopronkőhidai, majd a Kozma utcai fegyházban. Ha nem kapott volna kedvezményt, 2011 áprilisában szabadulhatott volna. A fiatalember 19 éves volt, amikor az ügy gyanúsítottjaként előzetes letartóztatásba helyezték. A nyomozásban beismerte tettét, ám a bíróság előtt már következetesen tagadta azt. A megyei bíróság 14 év fegyházra ítélte, de ezt hatályon kívül helyezte a Legfelsőbb Bíróság, a megismételt eljárásban jogerősen 13 éves szabadságvesztésre ítélték.
A FB helybenhagyta a büntetés-végrehajtási csoport tavaly november 27-i végzését. Ez Tánczos Gábort börtönbüntetése háromnegyed részének letöltése után, 2008. január 20-ával feltételes szabadságra bocsátotta. A feltételes szabadság próbaidejére az elítélt pártfogó felügyeletét is elrendelte.
Szergej Lavrov Magyar Nemzenek adott interjúja bejárta a világsajtót
