Kötelező ajánlatot nyújtott be a Telekom Slovenije privatizációs pályázatán a Magyar Telekom (MT). A távirati iroda tájékoztatása szerint a szlovén kormány 2007. augusztus végén közölte, hogy nemzetközi privatizációs pályázatot hirdet a többségében állami Telekom Slovenije távközlési cég 49,13 százalékos részére. A részesedés egyben vagy két részletben is megvásárolható, utóbbi esetben először 35,13 százalékot privatizálnak, és három évvel később a második lépcsőben a maradék 14 százalékot értékesítik.
A Telekom Slovenijét az első, 2006. októberi privatizációs szakasz óta a ljubljanai tőzsdén jegyzik, tőzsdei értéke tavaly augusztusban csaknem 3,2 milliárd euró volt, így akkor a 49 százalék mintegy 1,56 milliárd eurót ért. A cég jelenleg 62,53 százalékban a szlovén állam tulajdona, további 11,6 százalékot a KAD és SOD állami alapok birtokolnak. A privatizáció lezárultával az állam 25 százalék plusz egy részvényt akar megtartani a Telekom Slovenijében. Miután az MT tegnap benyújtotta kötelező ajánlatát, a Reuters közölte, hogy összesen hárman vannak versenyben: a MT mellett az izlandi Skipti távközlési vállalat és egy brit– német konzorcium, amelynek tagjai a Bain Capital, az Axos Capital és a British Telecom. Az ajánlatok beadásának határideje január 15.
Az olaszok nem tartják prioritásnak a bevándorlók állampolgársághoz juttatását
