Terrorveszély: elmarad az idei Dakar-rali

Elmarad idén a Dakar-rali. A verseny szervezői tegnap kora délután, tehát a mára tervezett rajt előtt nem egészen egy nappal jelentették be, hogy biztonsági okok, a mauritániai szakaszokon fennálló terrorveszély miatt nem rendezik meg a népszerű viadalt.

Munkatársunktól
2008. 01. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügy hátterében az áll, hogy a nyugat-afrikai országban fegyveresek december végén négy francia turistát lőttek agyon, egyet súlyosan megsebesítettek, egy másik helyszínen pedig három katonát mészároltak le. Az elmúlt napok híradásai még arról szóltak, hogy a halálesetek dacára az érintett szakaszok biztonságosak lesznek, ám csütörtökön a francia kormányszóvivő mégis azt tanácsolta a Dakar-rali részvevőinek és szervezőinek, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel „kerüljék el Mauritániát”. Ám a gyakorlatban ez lehetetlen, hiszen a 9000 kilométeres össztávú rali útvonalának majdnem a fele érintette volna az országot. A diplomácia nyelvén megfogalmazott felszólításnak eleget téve a szervezők úgy határoztak, nem vállalják a kockázatot, azaz törlik az idei versenyt. A bejelentés óriási felzúdulást váltott ki, az első szakasz házigazdája, a portugál Portimao polgármestere már tegnap közölte, kártérítési igénnyel fordul a rendezőkhöz. Azt ma még nehéz lenne eldönteni, hogy a tegnapi döntés milyen hatással lesz a Dakar 2010-es esetleges magyarországi indulására.
Részletek a 20. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.