Úgy látszik, véget értek a szép idők

Lassuló gazdasági növekedési kilátások, a vártnál magasabb infláció, az erős euró és a gyenge dollár miatti gyengébb exportteljesítmény, s a meglévő ingatlanpiaci buborékok kipukkanása – elemzők szerint ez vár a közeljövőben az Európai Unióra, mely már kezdi megérezni a tengerentúlról induló hitelpiaci válság hatását. A hazánk számára kulcsfontosságú piacnak számító unió fogyasztásának csökkenése pedig óhatatlanul negatívan befolyásolja a magyar konjunktúrát is.

Hatás alatt a magyar gazdaság. A hazánk legnagyobb felvevőpiacának számító EU gyengébb termelési adatai és a térségi konjunktúra csökkenése még nehezebbé teszi a szinte stagnáló magyar gazdaság kikapaszkodását a gödörből, mivel a lefelé szálló gazdasági görbére a jövőben nehezebb lesz rácsatlakozni. A konvergenciaprogramban meghatározott növekedési pálya így csak elnyújtottan, az eredeti tervekhez képest hosszabb idő alatt valósul meg – áll a Quaestor-csoport legfrissebb elemzésében, amely az uniós kockázatokat, benne a hazai veszélyeket összegzi. A világgazdasági növekedés ütemének lassulásával kapcsolatos veszélyek a hazai potenciális növekedés szintjének fenntarthatóságát kérdőjelezik meg, ezért a Quaestor az idei évre csupán 2,3 százalékos GDP-bővüléssel számol. A tanulmány szerint a 2008-as költségvetés – hasonlóan a tavalyihoz – továbbra sem ad hosszú távú megoldást azokra a problémákra, amelyek a tavaly bevezetett intézkedéseket indokolták. A büdzsé ugyanis lefojtja a gazdasági bővülést, s visszafogja a foglalkoztatottak számának növekedését.

Miközben az Egyesült Államok óriásbankjai a jelzálogpiaci válság következtében dollármilliárdos veszteségeket kénytelenek leírni, s a likviditás hiánya miatt egyre több pénzintézet fordul feltőkésítésért távol-keleti vagy arab befektetőkhöz, addig az Európai Unió legnagyobb felvevő- piacát jelentő USA gyengébb gazdasági teljesítménye óhatatlanul is lassító hatással van a vén kontinensre. Vezető elemzők és hitelminősítők 2008-ra és 2009-re sorra rontják a térségre vonatkozó gazdasági kilátásaikat, s ma már nem is a válság mélysége, hanem időbeni elhúzódása a legfontosabb kérdés.
– Úgy tűnik, véget értek a szép idők – írja az eurózónát érintő „gazdasági betegségekről” szóló összefoglalójában az Economist brit hetilap, amely hangsúlyozza: „a 2000-es pénzügyi válság déjá vu érzését ismét átélő EU nem képes kivédeni az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából átszivárgó válságjelenségeket”. Bár az Európai Központi Bank (EKB) tőkeinjekciói eddig pajzsként védték az övezetet, az óvintézkedések miatt a Financial Times által az „év emberének” választott Jean-Claude Trichet jegybankelnök jelenleg nem tud sokkal többet tenni a válság elhárítására, mint hogy dolláraukciókat hirdet meg, amelyek kisegíthetik a pénzhiánnyal küszködő európai bankokat. A hitelválság okozta forráskiszáradás talán a leggyorsabban végigfutó negatív tendencia az összes közül, annak ellenére, hogy az európai rossz adósok száma köszönő viszonyban sincs az amerikaiakéval – állapítják meg banki elemzők. A pénzintézetek közötti egynapos kamatok felszökése és az ügyfeleknek kihelyezett kölcsönök megszigorodó feltételei összességében még az egészséges – vagyis banki hitelképes – európai vállalkozókat is megszorongatja. A tengerentúli válság átgyűrűzése pedig távolról sem állítható meg pusztán jegybanki beavatkozással – figyelmeztetnek szakértők. Az amerikai recesszióra vonatkozó esélyek növekedésével ugyanis fordítottan arányosan gyengülnek a gazdasági fejlődési előrejelzések – és nem csak az Egyesült Államokban. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön kiadott adatai szerint a 2006-os háromszázalékos GDP-bővülés tavaly már csak 2,4 százalékra futotta, s idén is csak hasonlóan szerény teljesítmény elé nézhetünk. A lassulás gyökere azonban nem csupán a pénzpiacok megingásában, a globális tőzsdei bizonytalanságban, illetve a befektetői bizalomvesztésben keresendő. Szakértők szerint az EU makrogazdaságának egyik rákfenéje a dollár–euró árfolyam, amely enyhén szólva is kártékonyan hat az uniós exportőrökre. A tavalyi dollárárfolyam-zuhanással ugyanis egyfelől szépíteni lehet az amúgy siralmas helyzetű amerikai kereskedelmi deficiten, ám az európai áruk versenyképességének óriási veszteségeket okoz. Mellékesen, míg az USA gyakorlatilag elinflálja saját – egyben a világ vezető – valutáját, addig az európai központi bankokban felhalmozott zöldhasúmilliárdok napról napra kevesebbet érnek, miközben a rekordárú olajat továbbra is csak dollárért lehet jegyezni. A dollár értékvesztése pedig nem csak az arany árának unciánként 900 dolláros felkúszását eredményezi, hanem a világ befektetőinek más, erősebb valuták felé fordulását is. Az euró tehát ezután is erősödni fog, tovább rontva az exportőrök jövedelmezőségét, összességében pedig erősen visszafogva az eurózóna növekedését. Az EU-s makrogazdasági jellemzők tanulmányozása pedig rámutat arra, hogy a tagállamok folyó fizetési hiányait csak a vezető gazdaságként húzó Németország hatszázalékos pluszt mutató mérlege egyensúlyozza, enélkül a vállalati szektor egyenlegei sokkal rosszabb képet mutatnának.
A kedvezőtlen hatások további rétege – a globális gazdaság egyre szorosabb összefonódása miatt – az amerikai ingatlanpiac zuhanórepülése. Az „ingatlan eladó” táblák ugrásszerű növekedése, az új lakások számának drasztikus csökkenése, valamint a rossz hitelek bedőlésének híre ugyanis az EU egyes országaiban – Franciaországban vagy Spanyolországban – a túlértékelt ingatlanárak korrekcióját hozza magával, ami szintén visszafogja a GDP-t.
– Európának is megvannak a saját ingatlanpiaci gyenge pontjai – fogalmaz az Economist, hozzátéve, hogy a spanyol, az olasz vagy az ír lakóingatlan-áremelkedések annak idején még az amerikai lufin is túltettek, így a piac „lehűlése” itt is elkerülhetetlennek látszik.
Végül a vártnál magasabb infláció is gondot okoz az uniónak, bár ezzel a problémával gyakorlatilag minden gazdasági térségnek meg kell birkóznia, mert a magas energia- és nyersanyagárak felhajtóereje világszinten érvényesült. Az Eurostat decemberi adatai szerint azonban a 3,1 százalékos pénzromlás negatív csúcsnak számít az EU-ban, s az inflációs kockázatok az előttünk álló esztendőben sem csökkennek.