Újabb fővárosi gödröt ásnak, ezúttal a Fővám téren, a budapesti Nagyvásárcsarnok előtt. Demszky a jelek szerint beállt vakondnak. Egyszer már földúlta az Erzsébet teret azzal, hogy ott lesz majd a Nemzeti Színház, később is fúrni-faragni szeretett volna, alig tudta erről lebeszélni a Fővárosi Közgyűlés.
Most a Fővám téren kapirgál a szamizdat ember, 2011 közepére ígéri a húzó-halasztódó 4-es metró átadását (hol lesz már akkor Demszky?).
A rátarti szoc-liberálisoknak mindig sajátjuk volt a megalománia. Rákosi már az ötvenes évek elején nekirontott a metróépítésnek (akkor, amikor majdnem éhen halt az ország), csaknem két évtized kellett ahhoz, hogy megépüljön az első szakasz. Akartak itt már narancsligetet ültetni is az elvtársak, de az sem jött be. Az egészből az jön ki, hogy ezek az emberek mindig óriásit akarnak szellenteni, csak aztán ez fordítva jön ki… Ez a fúrópajzsos ember most egyfolytában a fővárost hergeli az elmebeteg elképzeléseivel (pártjának egyszázalékos népszerűségével), hogy feltétlenül föl kell túrni Budapest alját, abban lapul a tömegközlekedés megoldása – esetleg olajat is találnak odalent.
Nem mondtam még, hogy a Fővám térre tervezett metróállomás kőhajításnyira fekszik a Kálvin tértől (ott már van egy állomás) – gyalog két-három perc –, vagyis az égvilágon semmi nem indokolja, hogy a Nagycsarnok előtt fúrjanak a Demszky-vakondok.
Amin meg végképp kacagni kell, az a 2011-re ígért befejezési határidő, amikor már egészen más világ lesz itt. Demszky nélkül. A gödröket majd betemetjük – kár, hogy ki kellett ásnunk…
Bóka János: Magyar Péter és a Tisza Párt programját Brüsszelben írják
