Visszanyerte régi fényét a brit monarchia

Minden év december 25-én kora délután jól ismert hang szólal meg a BBC tévé műsorán. II. Erzsébet kíván népének örömteli karácsonyi ünnepeket és boldog új évet. 1952-ben, amikor a 26 éves királynő tíz hónappal apja, VI. György halála után először ült le a sandringhami királyi kastélyban erre a hangfelvételre, ezeknek a beszédeknek már húszéves múltjuk volt.

Ezek a háborúban és békében, jó és rossz években kimaradás nélkül elhangzó üzenetek alapjában kifejezik, hogy mit jelent a királyság intézménye a britek számára. Változatlanságot a változások között, állandóságot a történelem folyamában, ahogy egy stilizált térkép néhány kilométeres cikk-cakkok nélkül mutatja egy ország határait. Angliában kevesen ellenzik a monarchiát. Nincs észrevehető párt vagy mozgalom, amely be akarná szüntetni, s ha valaha népszavazást tartanának, meglepő lenne, ha a köztársasági államforma hívei elérnék a négy-öt százalékot. Ez nem mindig volt így. Igazában csak a második világháború szerettette meg a Windsor-házat – amely csak az első világháború alatt változtatta eredeti német nevét Windsorra – a nemzettel, amikor a királyi család a Buckingham-palotát ért számos bombatalálat ellenére sem hagyta el Londont. Híressé vált a királynő anyjának válasza arra a javaslatra, hogy legalább a lányait küldje biztonságba Kanadába: „A gyerekek nem mehetnek nélkülem, én nem megyek a király nélkül, ő pedig nem hagyja el Londont.” De a királyi család népszerűsége az elmúlt 50-60 év alatt sem volt egyenletes. A kilencvenes években kifogásolták, hogy az uralkodó nem fizet adót, és hogy a királyi család túl sok tagja kap rendszeres állami fizetést. II. Erzsébet elkezdett adót fizetni, Károly walesi herceg szintén, és a királynő magára vállalta legtöbb királyi funkciót ellátó rokona díjazását.
Az igazi próbát Diana hercegnő halála hozta. Károly trónörökös és felesége tündérmesébe illő esküvő után néhány év után kezdett elidegenedni egymástól. Amint lenni szokott, a házasság romlásában mindkét fél hibás volt, és végül csúnya nyilvános vádaskodások közepette vezetett váláshoz. Diana nemcsak férje, hanem a királyi család és környezete ellen is fordult, nyilvánosan ellenségnek nevezte, míg végül a közvélemény Károly- és Diana-pártra szakadt. Amikor a hercegnő tragikus és ostobán felesleges halála után a királynő és férje nem osztozott nyilvánosan a Dianát imádó tömegek Angliában teljesen szokatlan, féktelen fájdalmában, néhány rövid napra szinte megingani látszott a trón.
A brit alkotmányos királyságban az uralkodó szerepe a folytonosság és a nemzeti egység érzetének fenntartása. A parlamenti ülésszak megnyitásán elhangzó hagyományos trónbeszéd kormányprogram, amelyet a miniszterelnök fogalmaz meg, az uralkodó csak felolvassa, hiszen a királyi családnak még szavazati joga sincs. De ha az ellenzék győz a választáson és a kormánypolitika gyökeresen megváltozik, az uralkodó azzal is azonosítja magát. Így fejezi ki, hogy ő nem része a kormánynak, hanem a brit társadalmat testesíti meg.
Bankjegyről és bélyegről, sok ezer fényképről, a tévéről minden angol úgy ismeri királynője arcát, mint saját magáét. Ám az embert az arc mögött nagyon kevesen ismerik, és azok sem beszélhetnek róla. A királyi háztartásban a legszerényebb állást betöltőnek is vállalnia kell, hogy külön engedély nélkül sohasem nyilatkozik a család személyes ügyeiről. II. Erzsébet 55 éve minden szerda este fél hétkor egy órát tölt négyszemközt a kormány első emberével. Erről nincs feljegyzés, egyikük sem beszél róla senkivel. Nem lehetnek sokan a világon, akik annyit tudnának az elmúlt fél évszázad világpolitikájáról, mint ez a 81 éves asszony. Róla azonban meglepően keveset tud a világ. Tudjuk, hogy imádja a lósportot, a lovakat, a kutyákat, a természetet. Tudjuk, hogy nem szereti a macskákat. Tudjuk, hogy saját kedvenc kutyái vagy harmincszor harapták meg, főleg amikor marakodókat választott szét. Tudjuk, hogy nem szereti a tojást, és tudjuk, hogy sosem viseli ugyanazt a ruhát kétszer nyilvánosan. Tudjuk, hogy évente körülbelül 400 alkalommal jelenik meg nyilvános funkciókon, és ötven év alatt több mint kétszázszor utazott állami látogatásra. Naponta 200-300 levelet kap, ezekből néhányat ő olvas el és ő mondja meg, hogy mit válaszoljanak rá, de saját kezűleg nem ír senkinek. Talán jellemző, hogy amikor 1992. november 20-án éjjel tűz ütött ki a windsori kastélyban (legkedveltebb lakóhelyén), és seregnyi médiafotós rohant a helyszínre, egyetlenegy sem ismerte fel a fejkendős, esőkabátos aszszonyt, aki kimentett tárgyakkal a hóna alatt járkált a tűzoltók között.