Ehud Olmert izraeli kormányfő elkötelezett az illegálisan épített telepek felszámolása mellett, és erről biztosítani fogja a héten Izraelbe látogató amerikai elnököt is – írta a Háárec izraeli napilap. George Bush útja során az „annapolisi folyamat” lépéseit kívánja ellenőrizni, valamint azok betartására rávenni az érintett feleket. Az izraelieknek többek között minden telepítési folyamatot le kellene állítaniuk, ám az országban egyes vezetők ezt másként látják. Ezt bizonyítja az is, hogy a vitát kavaró kelet-jeruzsálemi Har Homa telep fejlesztése tovább folyik, és az előzetesen engedélyezett 300 új lakáson felül még ezer lakrész épül a közeljövőben. Egy kormányzati forrás azt is biztosnak nevezte, hogy a második libanoni háborút elemző Vinográd-jelentés január 30-án történő kihirdetése előtt nem fogják az illegális telepek lakóit kiköltöztetni.
Az amerikai elnök szerdán érkezik Jeruzsálembe, csütörtökön a palesztin területeken fog tárgyalni. Nem várható ugyanakkor háromoldalú megbeszélés Olmert, Bush és Mahmúd Abbász palesztin elnök között. A palesztin elnök arra fogja kérni Busht, hogy gyakoroljon nyomást az izraeliekre a telepfejlesztések befagyasztása érdekében. A Békét Most (Salom Ahsav) izraeli békemozgalom mintegy száz tagja ülőtüntetésen követelte a vadtelepek kiürítését a ciszjordániai Migron telep előtt. „Ideje, hogy véget vessünk önmagunk és Washington becsapásának” – mondta Jariv Oppenheimer, a szervezet főtitkára.
Benjamin Netanjahu, az ellenzéki Likud párt vezetője eközben bírálta Olmertet és Busht is, amiért az amerikai elnök nem találkozik vele. A volt kormányfő szerint az elnöknek meg kell ismernie „a fél ország véleményét, akik nem támogatják az annapolisi folyamatot”.
PM Orban: Owning a Home No Longer Just a Dream
