Egy dollár

Sokkoló adatokat közöltek az alultápláltságról az angol Lancet című orvosi szaklap szerzői. Kutatásukat követően ötrészes sorozatot jelentettek meg az évente több millió gyermek haláláért felelős problémáról, rámutatva a politikai akarat hiányára és a segélyezési rendszer teljes kudarcára.

Minden harmadik gyermek halálának alultápláltság az oka, s évente 67 millióan születnek olyan körülmények közé, ahol az emberhez méltó feltételek nem biztosíthatók – figyelmeztetnek a tekintélyes orvosi folyóirat, a Lancet szakértői. Az alultápláltság ügye ráadásul reménytelenül elhanyagolt terület, pedig mint azt a kutatások igazolták, a fejlődő világban a legtöbb megbetegedés erre a problémára vezethető vissza. Richard Horton, a Lancet szerkesztője azt állítja, senki sem készített igazán hatékony programot az élelmezés problémáinak megoldására, és nem kezdeményezett széles körben alkalmazható nemzetközi segélyakciókat az anyák és a gyermekek megmentésére. A hattagú elemzőgárda már az ötrészes sorozat bevezetőjében ismerteti a döbbenetes adatokat, így például azt, hogy világszerte az idő előtti elhalálozások tizenegy százalékáért felelős valamilyen formában az alultápláltság. Pedig – fogalmaz a szerkesztő – a jóléti társadalmakra jellemző pazarlás visszafogásával nagy eredményeket lehetne elérni.
A szakemberek a fogantatástól a kétéves korig tartó időszakot nevezik igazán kritikus időszaknak, ha ugyanis a gyermek ebben az életszakaszban nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz, az visszafordíthatatlan fejlődési rendellenességekhez vezet. Ezek között említik az átlagosnál jóval kisebb testmagasság elérését, a tanulási és koncentrálási zavarokat, a csökkent munkavégzési képességet és nem utolsósorban azt, hogy a kisgyermekkorban sérült emberek egészségügyi problémáit az utódaik is örökölhetik.
Döbbenetes tény, hogy a világ húsz országában él az alultáplált gyermekek négyötöde. Az összlakossághoz képest arányaiban a legtöbben Afganisztánban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Nigériában, Etiópiában, Ugandában, Tanzániában, Madagaszkáron, Kenyában, Jemenben és Burmában éheznek, az alultápláltak száma szerint pedig India vezeti a sort, majd következik Indonézia, Pakisztán, Banglades, a Fülöp-szigetek, Egyiptom, Dél-Afrika, Szudán és Nepál. Pedig az Észak-Ugandában működő ReNUH nevezetű, nemrégiben alakult segélyszervezet egyik munkatársa érdeklődésünkre azt közölte, mindössze napi egy dollárból biztosítani lehetne, hogy a gyermekek iskolába járhassanak, naponta legalább egyszer rendes táplálékhoz jussanak. Ők ezt a pénzt csak képletes örökbefogadások révén tudják eljuttatni a rászorulókhoz.
A Lancet szakértői szerint sikerült bizonyítani, hogy a kisgyermekek számára az anyatej biztosítása, az A-vitamin és a cink pótlása a legfontosabb, a terhesség alatt pedig a rendes táplálkozás mellett az anya szervezetébe többek között megfelelő mennyiségű kalciumnak, folsavnak, vasnak kell bejutnia. A technikai eszközök az éhezés visszaszorítására a kezünkben vannak, de ahhoz, hogy ezeket hatékonyan használni tudjuk, az említett országokban jelentős társadalmi változásokra is szükség van, így például tenni kell a női egyenjogúságért, az oktatás fejlesztéséért, s azért, hogy ne csak egy szűk réteg dönthessen a politikáról. Ehhez viszont a kormányoknak kellene fejlesztési terveket összeállítaniuk, s törvényben garantálni a jogok érvényesülését. Ez azonban – a Lancet szerint aligha meglepő módon – a legtöbbször nem történik meg, és sajnos a nemzetközi programok sem hoznak sokkal több eredményt.
Az alultápláltság elleni kampányát január 18-án kezdte el a lap, az ennek jegyében rendezett londoni konferencián Richard Horton mellett felszólaltak szerzőtársai: a pakisztáni Aga Khan Egyetem gyermekorvosi részlegének professzora, Zulfiqar Bhutta, egy southamptoni kutatóközpont munkatársa, Caroline Fall, a London School higiéniai és trópusi betegségek tanszékén oktató Simon Cousens, az Egészségügyi Világszervezet, a WHO élelmezési programjában részt vevő Denise Coitinho, valamint az ENSZ gyermekalapját, az UNICEF-et képviselő Bruce Cogill.
A Lancet szerkesztői a cikksorozatot a világ vezetőihez intézett sürgős figyelmeztetésnek szánják. Kutatásaik alapján kifejtik, amennyiben a világ legszegényebb harminchat országában kiépülhetne a tanácsadói hálózat, biztosítani tudnák a csecsemők számára az anyatejet és az A-vitamin-ellátást, akkor a gyermekkori elhalálozások legkevesebb negyedét meg lehetne előzni. A szakemberek elemezték a WHO programjait, s arra jutottak, hogy azok megvalósulásával 55 százalékkal lehetne javítani a halálozási statisztikát, de ez csak papíron igaz, mivel a valóságban hiányzik a megfelelő intézményrendszer, mindenekelőtt a kórházi ellátás. Látszateredmények elérésének sincs sok értelme, hiszen az élelmezés kérdésében a legfőbb tényező a folytonosság, az élelmiszerek rendszeres célba juttatása vagy megtermelése azonban politikai akarat nélkül nem oldható meg. Bár az írásokból kiérződik, hogy a szerzők maguk is szkeptikusok, mégis arra szólítják fel az éhínség által leginkább sújtott országok vezetőit, hogy kezeljék prioritásként a táplálkozás kérdését. Utalnak arra is, hogy a fejlett államoknak olyan programokat szabad csak indítaniuk vagy támogatniuk, amelyeknek kimutatható a hatásuk, a befektetett pénz pedig nem veszik el.
A sorozat befejező részében a szerzők – dacolva a várható bírálatokkal – kijelentik: az a rendszer, amely ma a világ legszegényebb embereinek ellátását szolgálja, jórészt működésképtelen, s ez a nagy nemzetközi szervezetekre és a civil szektorból érkező kezdeményezésekre éppúgy igaz. A segélyszervezetek megreformálásával szerintük nem lehet tovább várni.
Korábban mások mellett az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) is adott ki jelentést az alultápláltság problémájáról, s ebben leszögezték: a gyermekek nagy része valamilyen gyógyítható fertőző betegségnek lesz az áldozata, mint például a hasmenés, a tüdőgyulladás, a malária és a kanyaró, amelyeket túlélnének, ha az alultápláltság nem gyengítené le fizikai állapotukat és immunrendszerüket. Ennek következtében adataik szerint évente hatmillió gyermek hal meg. Jacques Diouf, a FAO főigazgatója egy 2005-ben tartott beszédében bevallotta, hogy az ENSZ úgynevezett millenniumi céljai nagyon lassan valósulnak meg, s valószínű, hogy a tervekkel ellentétben nem sikerül 2015-ig a felére csökkenteni az alultáplált emberek számát. A FAO különben legalább 852 millió alultáplált emberről tud, közülük 814,6 millióan a fejlődő országokban élnek, vagyis adataik a Lancet felmérésénél is nagyobb aránytalanságról árulkodnak. Félő, hogy a válsággócoktól távol élő és csak a száraz gazdasági mutatókra figyelő döntéshozók nem is sejtik, mekkora a felelősségük.