Haraszthy

Egyik méltatója, talán legjobb monográfusa írja Haraszthy Ágostonról, hogy nyughatatlan ember volt. Türelmetlen. Képzeletdús. Törtető. Vasegészségű. Teátrális. S persze önfejű. Vagyis: magyar.
Talán ennyi is elég Haraszthy Ágoston (1812–1869) réges-régi figurájának elképzeléséhez, hogy rögtön izgató elődünknek fogadjuk. Aki többek közt grófnak és ezredesnek adta ki magát (noha nem volt született arisztokrata, „csak” nemes és testőrtiszt). S aki aztán annyi mindenféle volt 57 évnyi rövid, de zaklatott élete során, hogy felsorolni is sok. Aki a prérin, de Európa hercegi szalonjaiban, sőt San Francisco cifra újgazdagjai közt is egyformán otthonosan mozgott. Kalandor is, tán szélhámos is (néhányan csalónak tartották), emellett megszállott, kiállhatatlan, karrierista, becsvágyó, zseniális. De végül mindez semmi, mert ma már úgy tartjuk számon e hajdani bácskai magyart, mint a kaliforniai szőlőkultúra atyját („The Father of California Viticulture”). Magyar–amerikai „világsztárnak”. Akármerre keressük hírét-dicsét, könyvekben, világhálón, szőlészeti irodalomban, gyengéit sem tagadva, azok közé a kevesek közé tartozik, akiket a nemzetközi (főleg amerikai) emlékezet magyarként is számon tart. 1862-ben kiadott angol nyelvű könyvét (Grape Culture, Wines and Wine Making with Notes upon Agriculture and Horticulture) meg nem csupán „számon tartják”, hanem a XX. századig alapműként több nemzedék tanult belőle. Nevét szobrok, táblák, utcák és intézmények őrzik.
Először is pionír volt, „felfedező” a szó klasszikus értelmében – aztán befektető, hídépítő, malomtulajdonos, téglaégető, gabonatermesztő, seriff, városalapító, aranymosó, kormánymegbízott, vincellér és borkereskedő. Élete utolsó szakaszában cukornád-ültetvényes és rumkészítő Nicaraguában, amíg egy szép napon saját birtokán föl nem falták a krokodilok. (Másik kedvenc figurám egyébként egy Haraszthy korabeli csavargó, Mihályi Béla, aki diákként ment „világgá” – gimnáziumi bizonyítványát nem merte hazavinni.) Ő meg volt, írja róla az öreg Szinnyei: „kereskedősegéd, asztaloslegény, jövendőmondó, pincér, műlakatos, pezsgőgyári munkás, gyógyszertári laboráns, matróz, turista, csaposlegény, színész, fűrészgyári munkás, órássegéd, zárdaszolga, borkereskedő, gépészmérnök (?), mészáros, pék, szakács, titkosrendőr, gesztenyesütő, hordár, garabonciás diák, cirkuszi művész, konzuli tisztviselő, bába, kénbányamunkás, iskolamester, leányszöktető (?), öszvérhajcsár, bűvész, tolonc, jeruzsálemi zarándok, kalapossegéd, jegyszedő, utazó ügynök, állatorvos stb”.
Hogy Haraszthy miért került ki Amerikába az első híradás, Bölöni Farkas Sándor amerikai útinaplójának megjelenése (1834) után (1840), az nem teljesen világos. Mindenesetre Kossuthra hivatkozott 1842-es wisconsini passzusában (társak voltak a pozsonyi diétán) – itt aztán birtokot vett, és várost alapított. (Egyébként korához képest is nagyszabású figura volt ez a robusztus bácskai magyar, és nagystílűen is gondolkodott – maga John Tyler elnök adott estélyt érkezése tiszteletére.) Aztán hazajött, és kivitte népes családját. Birtokának a Széptáj nevet adta, amely ma Sauk City néven szerepel, és egy 3019 lakosú wisconsini falucska. Negyvennyolcban karavánt szervezett mint „wagon train master”, és Új-Mexikón, Arizonán át, indiánok által sűrűn lakott vidékeken keresztülvágva Kaliforniába költözött. (Az indiánok nagyon érdekelték, 1844-ben Pesten kiadott kétkötetes könyvében, az Utazás Éjszak-Amerikában című munkában külön fejezetet is szentelt nekik. De a közvélekedéssel ellentétben nem róla, hanem a szintén magyar világutazó Xántus Jánosról formálta Old Shatterhand figuráját Karl May.) San Diegóban lett seriff és képviselő – előbb itt, majd San Franciscótól északra, a Napa-völgyi Sonomában szőlőtelepítésre adja a fejét. Észrevette, hogy Sonoma környékét szelíd dombok veszik körül; nyugatról magasabb hegyek és fenyőerdők védik, s a Csendes-óceán hűvös levegője és a tengerből fölszálló híres friscói fehér ködök ide már nem férkőznek be. Hogy éghajlata napos, enyhe, áprilistól októberig szinte nem is hull csapadék, de november és március között igen bőven kijut; hogy talaja vulkanikus. (Ma itt, a Napa-völgyben készülnek Amerika talán legszebb cabernet-i – ezen a borvidéken egy hektár termőterület ára akár negyedmillió dollárra is rúghat. Az itteni borok krémjét Robert Joseph, az egyik legjobb angol szakíró egyenesen isteninek nevezi…) Tíz év sem telt el, amikor 1857-ben egész családjával áttelepült, és lerakta birtoka alapjait, felépítette Buena Vistát (ma is működik Buena Vista Carneros néven). Földszeretete és zseniális meglátásai arra ösztönözték, hogy vesszőket gyűjtsön, kérjen Európából (300 fajtát és százezer oltványt) – köztük a zinfandelt, amelynek regényes története sokáig viták tárgya volt.
A zinfandel lényegében az egyetlen tősgyökeresnek számító kaliforniai szőlő – bizonytalan származással. Eredetmondái szerint Haraszthy hozta be Kaliforniába, és ősét ma is termesztik Magyarországon cirfandli néven, igaz, hogy piros gyümölccsel. Ám a szőlő szülőföldjét ma sem lehet teljes bizonyossággal megállapítani: a DNS-vizsgálatok szerint genetikailag egyezik az itáliai Aquilában termesztett primitivóval, más kutatók a dalmát plavac mali fajtával való közvetlen rokonságára mutatnak rá. (A mi Pécs környéki cirfandlink egészen más jellegű szőlő: késői érésű, hűvös klímát, nyirkosabb talajt kíván; bora könnyű és fűszeres, a régi vincellérek még úgy mondták, asztali bort ad.) A jól elkészített zinfandel viszont vörösbor – egész Amerika kedvence (ma is nagy zinfesztiválokat szerveznek), vaníliafagylaltra és eperre-málnára emlékeztető illattal. Vagyis gyümölcsös, lágy és simulékony; egyesek Kalifornia kékoportójának is nevezik.
A Buena Vista részvénytársaság idővel, 1867-ben csődbe ment, és Haraszthy Ágoston 1868-ban továbbvándorolt Nicaraguába, ahol nádcukor-finomítót, fűrészmalmokat létesített. 1869. július 22-én eltűnt – lánya találta meg apja felső kabátját és kalapját a folyóparton, és arra a következtetésre jutott, hogy aligátor falta föl…
Életének visszafogottabb és kételkedőbb elemzői is legalább két fontos elemét ismerik el életművének: ő bizonyította be először, hogy ebben a klímában is lehet öntözés nélkül jó, sőt kiváló minőségű szőlőt termelni, és hogy lényegében ő tette kereskedelmileg is sikeressé Kaliforniát. Mások, lelkesebb amerikai hívei, azt írják, hogy „Count Haraszthy” „jó és nemes érzésekkel teljes ember volt”, és a leleményesség, a vállalkozó szellem, a gondoskodás nagyszerű örökségét hagyta maga után. Valamint azt, hogy az a nagyjából tízezer dollár, amit szőlőoltvány-vásárlásaival vállalkozó szelleműen kockára tett, busásan megtérült, és Kalifornia nevét szárnyára kapta a világhír.