Mulatunk

Ez a kis esemény akárhogy forgatom, nehezen írható le egyszerű szavakkal. Pedig edzettek vagyunk Én és a kedves nép, a nép és a kedves Én magam. Nem szólva a nyomdafestékről, ami mindent kibír, és az utóbbi időben, ha nem hiszünk a szemünknek, jobb, ha szemüveget teszünk fel, mert még a legképtelenebb dolgok is megtörténhetnek. Hittük volna, hogy az elítéltek nem vonulnak börtönbe, mert tehetik. Hogy meghal a beteg, mert a telefonos távgyógyító szerint, már ilyen is van, nem tűnt a róla szóló beszámolóban haldoklónak. Hogy jogerős ítélet tilt meg építkezést, terjeszkedést, építkeznek, terjeszkednek, mert tehetik. Ez nem következmények nélküli ország, ez egy széthullóban lévő földdarab, ahol a televízióban csak eltorzított hanggal, kikockázott arccal mernek újabban beszélni. Kérdezhetnénk, minek? Másnap már hitelét veszti az előző napi igazság. Marad a kérdés: Mi történik velünk? A második kérdés: és meddig hagyjuk magunkat? 2002-ben fogcsikorgatva ugyan, de tudomásul vettük, hogy a bölcs magyar nép nem kér az Orbán-kormány eredményes és sikeres munkájából. Azóta Magyarországon egyfelől bohózatba fulladó kormányzásféle folyik teljes zűrzavarral és rögtönzésekkel. Másfelől azonban annak vagyunk a tanúi, hogy évszázadok alatt összegyűjtött nemzeti vagyonunk idegen kézbe landolt. Botránykormány, botrányországban, botrány botrány hátán. Emlékszem én, amikor a mostani zöldminiszter Orbán–Torgyán-botránykormányt emlegetett. És most? Most minek nevezné, ha látná, hogy minisztertársa miként mulatott a szomszédos Ausztriában? Horváth Ágnes egészségügyi miniszterről van szó. Ahogy a Blikk képein látni őnagysága nem fukarkodott mulatós hevületeivel, mondhatni majd kirúgta a ház oldalát. De igen attraktívnak mutatkozott a férje urának osztogatott kegyeivel is, a képek tanúsága szerint belemásztak egymásba. A miniszter féktelen szilveszteri mulatozása némileg indokolt. Elvégre a reformok kiválóan működnek, nem halnak meg emberek a mentőben, nincs többéves várólista, nem kell egy vérvizsgálatért ötven kilométert utazni étlen-szomjan, nem fekszenek betegek a folyosón a vécé árnyékában, nem kérnek minden vizsgálatért, gyógyszeres dobozért és kórházi ellátásért külön pénzeket az amúgy is kivéreztetett és beteg magyar lakosságtól. Elvégre. Elvégre Horváth Ágnes önként vállalta a reformnak nevezett káosz előidézését, mert mindennek természetesen az ellenkezője igaz a felsoroltakból. Az egészségügy nem a padlón van, hanem valahol a kozmikus káoszban vergődik a megoldás legcsekélyebb reménye nélkül. De nem baj, a „gróf mulat valahol”, hogy Ady Endrét aktualizálva a Grófi szérű jusson az eszünkbe. Ez pedig már tényleg a vég, hiszen Ady nem tartozik a huszonegyedik századi magyar életérzés divatos képviselői közé. És mégis összejön a fejünkben. Egyik oldalon a négyszázezer forintos büntetésre, pluszkamatok kifizetésére ítélt 84 éves öregasszony, akinek az a bűne, hogy az elektromos művek hanyag volt és tunya. Egyfelől ez, másfelől a Gyurcsány- kormány legtöbbet bírált minisztere, aki tör-zúz az egészségügyben, és most akarja az utolsó 1400 milliárdos vagyont átjátszani magánbiztosítóknak. Aki hülye, az most is azon meditál, hogy mindegy, csak Orbán ne, aki viszont némi rálátással rendelkezik ebben a káoszban azt látja, hogy a koalíció asszisztenciája mellett üresre rabolják az országot.
Csúnyák ezek a fényképek, ha nem ismerném a helyzetet, nem hinném el, hogy ez a nő miniszter lehet Magyarországon.