(szereljek-e gázt )

Én nem tudom, de nekem a gázkészülékekkel nincs sok szerencsém. Pedig egyéb tartós fogyasztási cikkekkel sohasem volt problémám, az általam üzemeltetett háztartási gépek kitartanak mindhalálig, sőt egyik-másik kísérteni is visszajár. Máig kegyelettel emlékszem egy Rakéta típusú szovjet porszívóra, amely huszonegy évig szolgált hűségesen, s bár élete alkonyán olyan hangokat adott ki, mint egy felturbózott Zaporozsec, végelgyengülésében is képes volt kiszívni a fotelekből a kárpitosszeget. Továbbá említhetném a kései vaskorból származó mosógépünket, amely, miután rugós lábai combnyaktörést szenvedtek, négy teniszlabdán állva még évekig üzemelt, s matuzsálemi kort ért meg, míg végül feleségem türelmetlenségének esett áldozatul.
Viszont, ahogy említettem, gázkészülékeink jóindulatához gyakran kétség fért. Például csopaki vízmelegítőnk kezdettől fogva minden alkalmat megragadott, hogy szabotáljon, s olyan tüneteket produkált, amelyekkel megszégyenítette és megalázta a helyszínre kiszállt szerelőt. Volt olyan hét, amikor öt-hat avatott szakember is megfordult nálunk, savaztak, bimetált cseréltek, fúvókát hangoltak, de távozásuk után a gyújtóláng rögvest kialudt. A szerelők, akik egymásnak adták a kilincset, maguk között már-már a fáraó átkáról beszéltek. Végül én jöttem rá, hogy a bojler szellőzőrendszerének tetején egy gilice fészkel, s bármilyen hebehurgya munkát is végzett, megakadályozta az oxigén (és az eszmék) szabad áramlását. De említhetném Barát utcai konyhai tűzhelyünket is, amely kezdetektől fogva csak akkor őrzi a lángot, ha kapcsolóját mintegy tízpercig benyomva tartjuk egy faléccel, amelynek másik végét a sütő fogantyúja rögzíti. Ily módon, kézi vezérléssel azért tizenöt évig működött, mígnem unokánk, Ambrus egyik látogatása során a sütőt szabályozó tárcsa titokzatos módon eltűnt, s attól kezdve hőfokszabályozás szóba sem jött. Ezt feleségem büszkesége, a tepsis csirke bánta többször is, így ismét a türelmetlenség jeleit kellett tapasztalnom.
Miután egy gáztűzhely tizenöt évi – habár kelletlen – szolgálat után bízvást nyugállományba küldhető, úgy döntöttem, veszek egy másikat. Mivel tudomásom szerint a fogyasztói társadalom lényege az üzlet, azt hittem, nincs más teendőm, mint bemenni a megfelelő szakboltba, kiválasztani az alkalmas típust, fizetni, majd nyugodtan várni otthon, míg megérkezik a szállító és szerelőcsapat, kiszereli a régit, beüzemeli az újat, az avíttat pedig expediálja a roncstelepre. A szakboltban azonban kiderült, hogy mindez illúzió. Azt javasolták: zárjam el saját kezűleg a gázcsapot, válasszam le a flexibilis csatlakozótól a tűzhelyet, azután jönnek majd a szállítók, hozzák az újat, amit egy általam kihívott szerelő „beüzemel”. Megadtak egy szerviz címet is. Odaballagtam. A pincében lent egy magányos öregúr éppen pasziánszozott. Úgy húsz perc után, amikor abbahagyta, közölte velem, hogy a gázosok nincsenek itt, jöjjek vissza majd. Kérésemre vonakodva adott egy telefonszámot azzal a megjegyzéssel, hogy így a „szerviznek” egy kanyiló se jut. A megadott számon egy készséges hölgy méltányolta a problémámat, miután bevallottam, hogy egyáltalán nem tudom kimozdítani a beépített tűzhelyet, amelynek valahol a hátsó felében van az a flexibilis nyavalya, amelyet nekem illene lecsavaroznom. Megállapodtunk: visszamegyek a boltba, megveszem az árut, az eladó megmondja nekem, mikor szállítják le, s ezután újra telefonálok; a szerelők egy nappal a szállítás előtt leszerelik a régit, majd egy nappal a szállítás után felszerelik az újat. Az üzletben tizenkét órás intervallumot adtak a szállításra, viszont „a saját érdekemben” alaposan ellenőrizték a személyi igazolványomat, mivel bankkártyával fizettem.
Hogy miért lehetetlen egy olyan üzletet találni a nagy magyar kapitalizmusban, ahol a pénzemért egy füst alatt intézik mindezt, én nem tudom…